Egy tehetséges hallgatójának támogatására ad jótékonysági estet az ELTE Alumni

2018/12/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a 2018/19-es tanévben az ELTE Alumni Szervezet, ennek apropóján 2018. december 7-én jótékonysági estet szervez.

Egy tehetséges hallgatójának támogatására ad jótékonysági estet az ELTE Alumni

Az est kiemelt célja az alumnusok számára színvonalas szórakoztatás, összejövetel biztosításán keresztül a volt hallgatók összefogásával támogatásban részesíteni az egyetem tehetséges és szociálisan rászoruló hallgatóit. Ennek érdekében félévente ír ki pályázatot hallgatók Erasmus+ ösztöndíjának kiegészítésére. Emellett számos más, összegyetemi, kari, intézeti, intézményi programhoz nyújt támogatást. A jótékonysági est belépőjével az alapítványon keresztül támogathatjuk az ELTE Alumni törekvéseit.

A Jótékonysági Esten fellép az ELTE „Eötvös" Művészeti Együttes: a Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar – Molnár Ágnes szólista közreműködésével –, továbbá az  ELTE Néptáncegyüttes.

A MŰSOR:

A Bartók Béla Énekkar és Egyetemi Koncertzenekar előadása – John Rutter Magnificat című műve csendül fel a meghívott vendég, Molnár Ágnes szólista közreműködésével

  • vezényel: Kovács László Liszt-díjas, kíváló művész
  • hangképző: Juhász Bence; Koncertmester: Dúlfalvy Éva

Szünet

Az ELTE Néptáncegyüttes előadása

  • Bonchidai táncok (verbunk, sűrű magyar, csárdás, friss csárdás)
  • Mezőségi táncok (sűrű magyar, korcsos, szökős, sebes csárdás)
  • Kalotaszegi táncok (legényes, csárdás, szapora csárdás)

A belépéshez javasolt az 1000 Ft értékű támogatói jegy megváltása helyben, vagy előzetesen az online befizetési oldalon (ez utóbbi esetben a „megjegyzés" rovatban jelezze, ha részt vesz az eseményen).

Azok, akik a helyszínen támogatják az ELTE Alumni Alapítványt, prémium kategóriás ELTE Alumni emblémás nosztalgiatermékeket kaphatnak ajándékba – a készlet erejéig.

Tombolát is szerveznek, melynek keretében az ELTE Alumni Szervezete részére e célból ajándékozott 2 gyönyörű kiadványt sorsolnak ki a Pytheas Könyvmanufaktúra kollekciójából. A tombolajegyeket érkezéskor azok kapják, akik a tombola feliratú adomány gyűjtő urnába adományt helyeznek. A legkisebb címlet, melyet 1 jeggyel tudunk honorálni 200 Ft.

Amennyiben nem tud részt venni az eseményen, de a távolból támogatná a kezdeményezést, banki utalással, az online rendszeren történő befizetéssel, illetve a 13600/34 telefonszámra indított, 500 Ft értékű hívással (illetve SMS-el) teheti meg. 

Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött. 

Az eseményt hagyományteremtő céllal hozza létre az ELTE Alumni Központ.

ELTE Alumni, jótékonysági est

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek