Egy vermonti pincéből az Akváriumba

2022/11/17  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Annak idején, első budapesti koncertjére minden jegy elkelt, második hazai koncertje mindeddig a Covid-járvány miatt váratott magára, december 6-án azonban a napokban megjelent, CYAN1DE című kislemeze új számait is bemutatja az Akvárium Klubban Nothing, nowhere.

Fotó: Nothing, nowhere/FB

Nothing, nowhere egy vermonti pincében, magányában kezdett el dalokat írni és feltölteni azokat SoundCloud-ra, 10 hónap alatt pedig egymillióan kezdték el hallgatni, dalai otthonra leltek az interneten. A projekt mögött álló Joe Mulherin később zenészeket gyűjtött maga köré és a pincéből kitörve színpadra vitte dalait.

2015-ben jelentette meg első kislemezét Bummer EP címen, következő anyagát pedig már a Synergy Records égisze alatt adta ki. Zenéje a középnyugati emo találkozása a déli trappel: szívritmuszavaros gitárriffek vegyülnek könyörtelen elektronikus ütemekkel, dalszövegei pedig gyakran táplálkoznak a fájdalomból és magányos érzelmekből és gyakran beszél a mentális egészség fontosságáról is.

Nálunk 2018-ban koncertezett először, a Dürer kertes koncertre minden jegy elkelt, a nagy visszatérés pedig 2020-ban lett volna, azonban jól ismert okok miatt a turné végül 2022 őszére csúszott. Nothing, nowhere azonban addig sem volt tétlen: 2021-ben megjelent Trauma Factory című lemeze, novemberben pedig CYAN1DE címen adott ki új kislemezt Pete Wentz-zel közreműködve.

Nothing nowhere, Joe Mulherin, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek