Elhallgatott zenekarok: Hat legendás beat- és rockzenekar dalai a MOMkultban

2016/10/26  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Elhallgatott zenekarok címmel a hatvanas-hetvenes években működött, ma már legendás magyar beat- és rockegyüttes dalai hangzanak el a régi tagok közreműködésével december 3-án a budai MOM Kulturális Központban (MOMkult). Az esten a Syrius, a Taurus, a Kex, az Atlas, a Bajtala trió és a Liversing számait hallhatja a közönség.

Elhallgatott zenekarok: Hat legendás beat- és rockzenekar dalai a MOMkultban

"Közös ezekben a zenekarokban, hogy bár nagyon népszerűek voltak, az akkori kultúrpolitika nem engedte, hogy lemezt készítsenek, emiatt sok zenész élete ment tönkre. A MOMkultbeli este több lesz, mint egy koncert, a ma is élő muzsikusok fiatal tehetségekkel kiegészülve újragondolják a régi dalokat" - mondta Kisfaludy András főszervező a koncert szerdai sajtótájékoztatóján.

A filmrendező (a Kex dobosa) Török Ádámmal (Mini) hozta tető alá az estet. A fellépők között lesz Pataki László (Syrius, Liversing), Makrai Pál (Atlas), Tóth János Rudolf (Kex), Szakcsi Lakatos Béla és Kőszegi Imre közreműködésével a Bajtala trió, Balázs Fecóval és Deák Bill Gyulával pedig a Taurus emlékét idézik fel.

Fotó: MANDA


 

 

Szólj hozzá!


Az Editors frontembere szólóban az Akváriumban

Az Editors frontembere szólóban az Akváriumban

Tom Smith, az Editors énekese és fő dalszerzője 2026. március 21-én önálló koncertet ad Budapesten, az Akvárium Klub NagyHalljában. Az est...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Az unoka, aki egyszer még stadionokban fog játszani: GRANDSON

A kanadai-amerikai Jordan Benjamin, azaz grandson néhány éve még klubszínpadokon játszott, az utóbbi időben viszont már majdnem stadionléptékű közönségek előtt lép fel – a Linkin Park visszatérő koncertjétől a Glastonbury egyik legfontosabb helyszínéig –, február közepén pedig Budapesten is bemutatja, hová jutott ez a gyors...

Manchesteri poszt-punk a Dürerben: IST IST

Az IST IST új lendülettel tér vissza Budapestre: a manchesteri poszt-punk csapatnak éppen ma (02.06.) jelenik meg vadonatúj, Dagger című nagylemeze, amelyet március 19-én a Dürer Kertben is bemutatnak.
Új koncertek