Erik Sumo Band best of a Müpában

2018/10/22  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Másfél évtizedes fennállása legjobb dalait fogja előadni az Erik Sumo Band december 29-én a Müpában.

Tövisázi Ambrus (Erik Sumo/FB)
Tövisázi Ambrus (Erik Sumo/FB)

Az Erik Sumo Band 2016 után idén lépett ismét színpadra,és nem mondhatni, hogy túl gyakran koncerteznek: június 20-án a Fishing On Orfű fesztiválon, június 29-én a fővárosi Kobuci kertben adtak koncertet. A harmadik alkalom a most bejelentett év végi est lesz a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lesz.

A csapat története 2005-ben kezdődött, amikor az Amorf Ördögök dalszerzője és mindenese westernfilm-zenékből és downtempóból építkező szerzői albumot jelentetett meg egy németországi kiadónál My Rocky Mountain címmel. Ezen a lemezen a tavaly decemberben fiatalon elhunyt Fábián Juli énekelt, az ő szerepét vette át 2005 második felétől a nemzetközi dzsesszvilágban jól ismert Harcsa Veronika, aki az avantgárd színházi közegből érkező, saját maga által kitalált nyelvvel öntörvényű zenét létrehozó Kiss Erzsivel együtt alkot énekes párost.

A már Erik Sumo Band néven megjelent további lemezek: The Trouble Soup (2009), Twilight At the Zoo Vol. 1 (2011), The Ice Tower (2011), The Life and Adventures of Erik Sumo Band (2013).

Az együttes 2010 után több tagcserén ment keresztül és 2013-ban a zenekar alapítója, a Péterfy Bori & Love Bandet is vezető Tövisházi Ambrus bejelentette, hogy lezárják a csapat aktív korszakát. Azóta néha összeálltak egy-egy koncertre, két évvel ezelőtt három egymást követő, telt házas estet adtak a Gozsdu Manóban és az A38 hajón.

A zenekarvezető billentyűs-énekes mellett az idei koncerteken Kiss Erzsi és Harcsa Veronika énekel, Nagy István gitározik, Drapos Gergely a basszusgitáros, Gáspár Gergely a dobos, Pápai István pedig az ütőhangszeres.

"Az Erik Sumo nevet 2004-ben abból a célból találtam ki, hogy egy szerzői lemezt megjelentessek. Most, tizennégy év után éppen ugyanerre készülök, új és régi zenésztársak segítségével, de kicsit lazább szövetségben. Band helyett Erik Sumo néven fog megjelenni két új album 2019 első felében. Az első dalosabb, koncertesebb, a második teljesen instrumentális, filmzenésebb jellegű lemez lesz" – nyilatkozta Tövisházi korábban az MTI-nek.

Tövisházi Erik Sumo & The Fox-Fairies néven 2015-ben sikeres filmzeneanyagot írt Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjéhez, és ő írta a betétdalokat a rendezőnek a napokban a közönség elé kerülő második mozijához, az X - A rendszerből törölve című alkotáshoz is.

Az idén harmadik koncertjét adó, újjászülető "kacatpop" csapat készülő új lemezéről is ízelítőt ad majd a Müpában.

 

Erik Sumo Band, Tövisházi Ambrus, Müpa, Harcsa Veronika, Fábián Julis

 

 

Szólj hozzá!


Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly...

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Egy hét múlva Budapesten a Guns N’ Roses – giga show-val készül a zenekar

Hét nap múlva ismét berobog a Nightrain a Puskás Arénába, hogy július 15-én egy több mint háromórás show-val töltsék meg a stadiont. Előttük a közönséget nem kisebb név, mint a Public Enemy melegíti majd be.

Duplázik a Fülesbagoly a Kobuciban

A Fülesbagoly nem egy zenekar, hanem egy tehetségkutató-sorozat, amely július 13-án a Kobuci Kertben két eseményt is tető alá hoz: napközben a Fülesbagoly Trip 10 legjobb zenekara, este pedig a Fülesbagoly Beat 10 legkiemelkedőbb hiphop előadója méri össze tudását a két, ingyenesen látogatható döntőben.
Új koncertek