És akkor a Turbinában kitör a káosz: a METZ először ad koncertet Magyarországon

2024/02/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A kanadai zaj-rock-punk trió sajátos, metszően nyers zenéjéről ismert, a punk ősenergiáival dolgoznak, megfejelve azt káosszal és zajjal. A magyar közönség mindezt átélheti a Turbinában – bár egy kicsit (sokat) még várat magára az esemény.

Először jön hozzánk a a METZ – kanadai zaj-rock-punk a Turbinában

A turné apropója az, hogy idén áprilisban érkezik új, Up On Gravity Hill című nagylemezük, amely az ötödik a sorban. Első albumukat 2012-ben adták ki a híres indie kiadónál, a Sub Popnál és olyan magazinok dicsérték, mint az NME és a Pitchfork, a bandát pedig a The Sonicshoz és a Nirvánához hasonlították. A METZ eddigi karrierje során soha nem játszott még Magyarországon, így most itt az alkalom 2024. november 10-én, a Turbinában, hogy élőben is átadjuk magukat a zenekar által nyújtott kellemes káosznak.

A METZ-et három ontariói punk, a gitáros és énekes Alex Edkins, a dobos Hayden Menzies és a basszusgitáros Chris Slorach alkotja.

Az Up On Gravity Hill hármójuk véleménye szerint nem csak a METZ eddigi legerősebb lemeze, hanem a legszebb is. A zenekar filmesebb hangulatú dalait részben Edkins filmes és tévés zeneszerzői munkája, valamint popos irányultságú szólóprojektje, a Weird Nightmare inspirálták, ahol elmondása szerint megtanult intuitívabban írni, hagyva, hogy az érzelmei vezessék:

"Próbáltam közvetlen lenni a szavaimmal, ezt a lemezt nagy lépésnek éreztem.”

De félreértés ne essék: az Up On Gravity Hill egy teljes zenekari munka, három zenész munkája, akik több mint egy évtizede játszanak együtt.

„Most vagyunk azon a ponton, ahol zenekarként és zenészként igazán erősnek érezzük magunkat, és nem kételkedünk a közös ösztöneinkben. Megengedjük magunknak, hogy kicsit kalandozzunk és más zenészekkel dolgozzunk, áldás volt, és továbbra is emlékeztet minket arra, hogy ami köztünk van, a zenei kötelékünk, az nagyon ritka és igazán különleges" – tette hozzá Edkins.

Érzelgős punkok :)

 

METZ, punk, Turbina

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek