Ez a bál nem az Operaházban lesz – KFT a Barba Negrában

2017/02/13  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Fennállásának egyik legizgalmasabb koncertjére készül a Barba Negra Music Club színpadán fellépő KFT együttes. Slágereik az Afrikától a Balatoni nyáron át az Elizabetig a leggyakrabban játszott, és feldolgozott dalok között szerepelnek, ma sem létezhet házibuli nélkülük.

Ez a bál nem az Operaházban lesz – KFT a Barba Negrában

Március 4-én mégsem csupán zenéjüknek hódolhatunk, ugyanis egyetlen, exkluzív előadás erejéig az őket minden mástól megkülönböztető, ritkán előadott jelmezes jelenetek legjavából is színpadra állítanak nekünk egy színes válogatást. Zene és látvány e különleges este erejéig összeforr. A közönség biztos lehet benne, hogy a színházi betéteket a zenekar a drámaművészet évezredes hagyományainak fittyet hányva alkotta meg, garantáltan lesz bennük vér, szerelem, téboly és szenvedély.

Az est vendége a Poniklo akusztik lesz. Poniklo Imrét leginkább az Amber Smith zenekar frontembereként, vagy Yonderboi-jal közös daluk ('Were You Thinking Of Me?') révén ismerheti az ország, de írt már poplemezt Hámori Gabriella színésznőnek is, és alkalmi zenekarával, a The Poster Boy-jal 2014-ben Fonogram díjat nyertek, és japán akusztikus turnén is jártak már. Legutóbb idén októberben jelent meg második magyar nyelvű szólólemeze. Az Amber Smith frontembere most szólóban, illetve basszusgitár (Bognár Zoltán) és gitár+szinti (Seltsam János/Meztelen Diplomaták) kísérettel akusztikusan játssza szerzeményeit és néhány feldolgozást.

 


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek