Ez az első hírünk, amely a napokon belül megnyíló Puskás Arénába invitál

2019/11/11  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

November 15-én az Uruguay elleni felkészülési mérkőzéssel hivatalosan is megnyitja kapuit a Puskás Aréna. 2020. július 18-án pedig itt rendezik meg a 20 éves jubileumi Ez az a nap!-ot.

Ez az első hírünk, amely a napokon belül megnyíló Puskás Arénába invitál

Az Ez az a nap!  cím mögött egy felekezetközi keresztény rendezvénysorozat áll. De még mielőtt a csúcsra érne a dolog az egykori Népstadionban, novemberben országos és határon túli városokat is érintő turnéra kerül sor: november 11-16 között Nyugat-Magyarországon, november 26. és december 1. között pedig Kelet-Magyarország illetve Kárpátalja és Erdély nagyvárosaiban lesz "Ez az a nap!" rendezvény, ahol többek mellett fellép a Delirious? (The Cutting Edge Band) egykori frontembere, Martin Smith, valamint a szintén Nagy-Britanniából érkező Noel Richards is.

Martin Smith – a világhírű brit csapat feloszlása után – szóló karrierbe kezdett. A negyvenes éveiben járó énekes-dalszerző bár már harminc éve aktívan jelen van a keresztény zenei életben. Noel Richards több mint negyven éve aktív énekes, dalszerző, a legkülönfélébb helyszíneken lépett fel a világ számos országában a templomoktól kezdve a stadionokig. Több mint egy tucat albuma jelent meg, és ezen kívül számos élőfelvételes lemezen közreműködött, melyek közül a legsikeresebb – amelyen a We want to see Jesus lifted high című dalát adja elő – 500 000 példányban kelt el.

A hazai előadókat tekintve a legtöbb helyszínen színpadra lép Caramel, továbbá Pintér Béla, Csiszér László és Prazsák László. Néhány alkalom erejéig csatlakozik Oláh Gergő, Mező Misi, Heléna, az Unless, a PZM és a határon túli állomásokon helyi zenekarok is.

A koncertek az alábbi helyszíneken és időpontban várják az érdeklődőket

Szekszárd, 2019. november 11.

Pécs, 2019. november 12.

Kaposvár, 2019. november 13.

Szombathely, 2019. november 14.

Győr, 2019. november 16.

Eger, 2019. november 26.

Ungvár, 2019. november 27.

Nagybánya, 2019. november 28.

Miskolc, 2019. november 29.

Nagyvárad, 2019. november 30.

Debrecen, 2019. december 1.

 

 

Puskás Aréna, Ez az a nap!, keresztény rock, Caramel, Mező Misi

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek