Ez az évforduló lesz a Queen-turné apropója

2017/04/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Mint ahogy arról tegnap hírt adtunk, európai turnéja keretében a magyar fővárosban is fellép a világhírű Queen együttes és Adam Lambert énekes. A közös produkció először lesz látható Magyarországon november 4-én a Papp László Budapest Sportarénában.

Ez az évforduló lesz a Queen-turné apropója

A formáció november elejétől december közepéig 24 arénában mutatja be új műsorát, amelynek egyik apropója, hogy negyven évvel ezelőtt jelent meg a Queen egyik legsikeresebb lemeze, a több mint hatmillió példányban eladott News of the World. Az 1977-ben megjelent Queen-albumon szerepelt mások mellett a We Will Rock You és a We Are the Champions is.


 

Roger Taylor, a Queen dobosa és alapító tagja így mesélt a 2017-es turnéról:

„Ez merőben más lesz, mint a korábban bemutatott show. Napjainkat új trendek és lehetőségek jellemzik, széles a paletta, így az új technológiák segítségével sokkal több mindent tudunk megvalósítani. A 100%-ig élő koncert mellett olyan dolgokat is tervezünk, amit még soha vagy már régóta nem csináltunk. Anno csak írtuk a dalokat és sorra adtuk ki az albumokat. Az, hogy ekkora slágerek születtek, amik ma is ennyire „élnek”, azt mi sem gondoltuk volna.”

Brian May gitáros elmondása szerint, a Queen idei fellépésein merészebb zenei programmal találkozhat majd a közönség.

„A rajongók ismerik a slágereket, úgyhogy eleget kell tenni az elvárásaiknak, ám néhány olyan dolgot is belecsempészünk a műsorba, amire nem számítanak. Adamnek számtalan arca van, ami remekül illik a zenénkhez. Igazán odateszi magát, egy dögös rockzenész, de sok más oldala van, amit még meg kell mutatnunk.”

Adam Lambert és a Queen immár öt éve dolgozik együtt. Az amerikai énekes igazi átváltozó művész, aki erőteljes hangjával, energikus és stílusos színpadi jelenlétével szinte pillanatok alatt hódította meg a világot. A 2009-es bemutatkozó albuma egészen a Grammy-díj jelölésig repítette, azóta sorra halmozza az elismeréseket. Szólólemezei világszerte listavezetők, míg a Queennel közös koncertsorozatai elsöprő szakmai és közönségsikert értek el. Az énekes szerényen és nagy lelkesedéssel várja az új turnét:

„Természetesen most is játsszuk majd a közkedvelt nagy slágereket, ám a látványt megváltoztatjuk, új technikai megoldásokat is használunk. Igazán izgalmas számomra is, hogy eddig még soha nem játszott dalokat is előveszünk a Queen-repertoárjából.”

A Queen+Adam Lambert huszonöt várost érintő észak-amerikai stadionturnéja június 23-án kezdődik Phoenixben és augusztus elejéig maradnak a kontinensen. Amerikában és Európában a Q+AL produkcióban Adam Lambertet, Brian Mayt és Roger Taylort Spike Edney (billentyűk), Neil Fairclough (basszusgitár) és Tyler Warren (ütőhangszerek) egészíti ki.

Azóta, hogy 2009 májusában az American Idol döntőjében első ízben léptek közösen a színpadra, a Queen+Adam Lambert formáció olyan sikeresnek bizonyult, hogy mostanáig több mint 90 koncertet adtak a világ minden szegletében. 2012 nyarán Európa-szerte bemutatták első teljesen élő műsorukat, mellyel Kijevben debütáltak félmillió néző előtt. 2014-es első észak-amerikai turnéjukat követően a 10.Classic Rock Roll of Honor díjkiosztón elnyerték az „Év zenekara” díjat, az Ultimate Classic Rock olvasóinak szavazata alapján pedig „Az év legjobb élő zenekara” címet. A sikeres turnét Dél-Koreában és Japánban megrendezett nagyszabású nyári fesztiválok, majd Ausztráliában és Új-Zélandon egy stadionkoncert-sorozat követett. 2015-ben teltházas koncerteket adtak tíz európai országban, felléptek Brazíliában a Rock in Rio fesztiválon, majd Argentínában és Chilében is. Tavaly nyáron újabb európai koncertek következtek; a portugáliai Rock in Rio Lisbon fesztivál megnyitó estéjén 74 ezer embernek játszottak. Ezután Ázsiában turnéztak, melynek keretében háromszor is felléptek a híres tokiói Budokan arénában.

A Queen+Adam Lambert 25 várost érintő észak-amerikai stadionturnéja 2017. június 23-án kezdődik Phoenixben a Gila River Arénában, és augusztus elejéig maradnak a kontinensen. Koncertkörútjuk két különleges fellépést is tartogat: június 26-án és 27-én a Los Angeles-i Hollywood Bowlban lépnek fel.

A turnékon a Q+AL olyan neves zenészekkel egészül ki, mint Spike Edney (billentyűk), Neil Fairclough (basszusgitár) és Tyler Warren (ütőhangszerek). A tökéletes hangzás mellett, a kivétélesen egyedi látványra is törekszenek, a világ legkiválóbb kreatív szakembereivel dolgoznak együtt. A designért és a produkcióért az Entertainment Architects Stufish Productions céget képviselő Ric Lipson felel. Munkájával világszerte hírnevet szerzett, olyan művészekkel dolgozott együtt, mint a Pink Floyd, a Rolling Stones, a U2, de a cég tervezte a 2008-as pekingi olimpia nyitó- és záróünnepségeit is. A show világítástervezője Rob Sinclair - Adele, Peter Gabriel és Kylie Minogue turnéján is dolgozott -, több mint 300 mozgó lámpát használ majd a koncerten. A produkció káprázatos lézer elemeit az ER Productions készíti, munkájukat a 2012-es londoni olimpia nyitó- és záróünnepségén világszerte több mint 900 millió ember láthatta.

Az 1971-ben alakult és Freddie Mercury énekes 1991-ben bekövetkezett haláláig aktív Queen a rockzene történetének egyik legsikeresebb zenekara, világszerte mintegy 170 millió albumot adott el. Az együttes utolsó, 1986-os turnéja keretében mintegy 80 ezer néző előtt lépett fel július 27-én a Népstadionban, a világhírű nyugat-európai zenekarok közül elsőként a vasfüggöny mögött.

Az együttesben May, Taylor és Mercury mellett John Deacon basszusgitározott. A zenekar Freddie Mercuryvel tizenhárom stúdióalbumot - Queen (1973), Queen II (1974), Sheer Heart Attack (1974), A Night at the Opera (1975), A Day at the Races (1976), News of the World (1977), Jazz (1978), The Game (1980), Hot Space (1982), The Works (1984), A Kind of Magic (1986), The Miracle (1989), Innuendo (1991) - adott ki. 1995-ben megjelent egy posztumusz korong Made in Heaven címmel, 2008-ban pedig a Paul Rogersszel közösen rögzített The Cosmos Rocks.

A jegyek 2017. április 21-én, pénteken 10.00 órától kaphatók. A Queen és az Adam Lambert Fanclub tagok a nagyközönségnél korábban, 2017. április 19-től vásárolhatják meg jegyeiket a www.queenonline.com oldalon.

Fotó: Neal Preston

 


 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek