Ez Tiszta Őrület – az Activity játék most először költözik színpadra

2025/11/04  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival (akik között akad, aki zenés műsorral is járja az országot). Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye.

Ez Tiszta Őrület – az Activity játék most először költözik színpadra

Alig van olyan család vagy baráti kör, akiknek tagjai nem mutogattak, rajzoltak és magyaráztak már egymásnak egy-egy Activityvel töltött estén óriási nevetések közepette. A játékot még népszerűbbé tette, hogy sok éven át több hazai tévécsatornán is nagy sikerrel futott a vetélkedő. A népszerű játék a Piatnik fő zászlóshajója, az elmúlt 30 évben mintegy 10 millió darabot vásároltak belőle. Az évek alatt rengeteg változata volt már, ezzel folyamatosan fenntartjuk az érdeklődést iránta. Mintegy 30 nyelven jelent meg, többek között Európában és a Távol-keleten is, köztük cirill, illetve a görög ábécé betűivel is.

Az Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” egy pörgős, 80 perces show, illetve rögtönzéses színházi darab részesei lehetnek, ahol a nevetés garantált, a fordulatok pedig teljesen kiszámíthatatlanok. Minden este hat sztárszereplő áll a közönség elé, hogy egymással versenyezve megküzdjenek az Activity feladványokkal. A játékot két ismert és rutinos műsorvezető Kovács Áron vagy Harsányi Levente – vezeti majd felváltva, akik gondoskodnak arról, hogy a humor és a tempó soha ne hagyjon alább. A színészek nem szövegkönyvből játszanak: a rögtönzés és a helyzetkomikum uralja a színpadot, így két előadás sosem lesz ugyanaz.

A szereplőgárda: Kálloy Molnár Péter, Szabó Győző, Hajdú Steve, Sövegjártó Áron, Náray Erika, Gubik Petra, Földes Eszter, Parti Nóra és Gallusz Niki váltják egymást az előadásokban, akik most nem karaktereket formálnak, hanem saját személyiségükkel, humorukkal és kreativitásukkal hódítanak – a közönség pedig minden este részese lehet ennek a fergeteges, egyszeri és megismételhetetlen élménynek.

Az előadás otthona Budapesten a 6SZÍN, de a produkció országos turnéra is indul, így vidéki helyszíneken is átélhető lesz ez a minden ízében újszerű, színházat és játékot ötvöző est.

Kálloy Molnár Péter rajzolásban kerül hátrányba.

"A rajzolásban nem vagyok túl jó, és mivel maximalista vagyok magammal szemben, ezt szeretem a legkevésbé. Azért nem erőltetem a focit például, mert tudom, hogy abban nem én lennék a legjobb, ezért nem is csinálom. Ezt az előadást már alig várom, mert ez egy olyan improvizációs színházi este lesz, ahol nagyon jó a szereplőgárda, akikről ráadásul tudom, hogy nagyon jól improvizálnak. Egyébként is nagyon szeretem a társasjátékokat, sokat játszottunk és játszunk otthon is. Nagy kedvenc a Röfi-póker, amit egykor csak rövid ideig lehetett kapni és az EladLak társasjáték is, de van egy saját stratégiai játékom is kilencezer műanyag katonával, amivel a mai napig játszom is" – árulta el.

Parti Nóra a családi ünnepeken már szerzett némi játékrutint.

"Mutogatni nagyon szeretek, amit azért szeret a családom, mert addig legalább nem beszélek! A rajzolás csak egy három éves gyerek szintjén megy, így az nem a kedvencem. A játékra nem görcsölök rá, úgy vagyok vele, győzzön a jobb! Annak viszont már most örülök, hogy szuper kollégákkal leszünk együtt, mindenkit nagyon szeretek, és biztos vagyok benne, hogy az este tele lesz sok nevetéssel" – jósolta.

Náray Erika élete egyik legnagyobb élménye volt, hogy szerepelt a tévés Activity-ben. 

"Akkor már az elején megmondtam Csonka Andrásnak és Pindroch Csabának, hogy végig fogunk menni, és bár ők szkeptikusak voltak, én tudtam, hogy ha összefogunk, itt mindenkit leverünk! És így is lett, mert én az a típusú játékos vagyok, akinek a játék nem élet-halál kérdése, hanem annál sokkal több, véresen komolyan veszem. Ez persze egy színházi előadás lesz, ahol fontos az a képesség is, hogy valaki spontán és vicces legyen, hiszen az a cél, hogy a közönség is jól érezze magát, sőt őket bele is lehet vonni a játékba!" – mesélte.

Kovács Áron állítólag jól rajzol.

"Nagyon szeretek én is játszani, a szűk családdal is szoktunk, ami olyan húsz fő. A magyarázást könnyűnek találom, és a feleségem szerint jól rajzolok. Az Activity-ben egyébként szerintem a lényeglátás a legfontosabb, hogy valamit hogyan tudsz elmutogatni. Az improvizálás nekem műsorvezetőként könnyen megy, mert sok váratlan helyzetben kell helytállnom, ugyanakkor a színészeket meg az agyukért irigylem, mert olyan sok szöveget meg tudnak tanulni. Ezzel az előadással szerintem egy olyan új dolgot próbálunk ki, aminek kíváncsi vagyok a hatására. Olyan vagyok, mint a rossz gyerek a kémia szertárban, aki figyeli, hogy vajon robban-e" – jegyezte meg az egyik játékvezető.

Hajdú Steve maximálisan elkötelezett.

"Nagy Activity őrült vagyok, mindig is az leszek. Abban bízom, hogy a győztes csapatban leszek. Jó a rajzban vagyok, bár nem tudok rajzolni, mert mást rajzolok, mint amit szeretnék. Tarka tehén helyett például egyszínű zebrát, de valahogy mégis mindig kitalálják, hogy az tarka tehén. Itt sem lesz másképpen, hiszen a többiekkel nagyon régóta ismerjük egymást, könnyen fog menni az egymásra hangolódás, ráadásul ez sokkal több lesz, mint egy egyszerű Activity" – vetítette előre.

 Gallusz Niki belenőtt a társasjátékba.

"Gyerekkoromban rendkívül szégyenlős voltam, ezért sem mertem felszabadult lenni az Activity játékban. Ráadásul az utóbbi években főként drámai szerepeket játszottam, pedig nagyon vonzanak a vígjátékok, és mindig is vágyom arra, hogy a saját határaimat feszegessem, és mivel már nem vagyok az a félénk kislány, kíváncsi vagyok, hogy az Activity most mit hoz ki belőlem, főleg úgy, ha ilyen csodálatos kollegákkal lehetek együtt a színpadon" – vallotta be.

Novemberben ezen az előadáson kvül már nem lesz játszási, de figyeljétek a színház műsorát, a következő hónapokban biztos felbukkan újra!

 

Activity, 6SZÍN

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek