Ezek a bulik lesznek a Hősök terén

2018/05/04  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Rockopera, Emir Kusturica és a The No Smoking Orchestra világzenei koncertje, valamint a Visegrádi Tánckarnevál című előadás is várja a közönséget júniusban a budapesti Hősök terén.

Ezek a bulik lesznek a Hősök terén

Június 15-én az etno és punk rock zenét keverő Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra előzenekara Szalonna és Bandája, a Kolo Zenekar és barátaik lesznek, akik a világszerte ismert rendező és zenész tiszteletére új színben ötvözik a magyar és délszláv népzenét. A zenei élményt tánc is kiegészíti a Tököli Délszláv Táncegyüttes közreműködésével. A koncertet a 23. Duna Karnevál keretében rendezik meg.

Június 17-én mutatják be a Visegrádi Tánckarnevál című előadást a Hősök terén. A nemzetközi koprodukció a V4 elnökség tiszteletére több száz táncos és zenész közreműködésével olvasztja egy műsorba a magyar, szlovák, cseh és lengyel tánc- és zenei hagyományokat. A darabban különleges hangsúlyt kap az európai nemzetekbe olvadt cigányság máig élő öröksége is. Az előadás csúcspontja a népek díszes lakodalmi viseleteit is felvonultató menyegző.

Az Esztrád Színház június 22-én és 23-án mutatja be a Hősök terén a Trianon című rockoperát Koltay Gábor rendezésében.


 

 

Szólj hozzá!


A Szigetet imádták – 10 év után most a Dürerben lép fel a White Lies

A Szigetet imádták – 10 év után most a Dürerben...

Az elmúlt évtizedekben a White Lies az Egyesült Királyság egyik legnagyobb gitárzenekarává vált – a legutóbbi két albumuk turnéján többször...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

Üzent a magyar rajongóknak JLO

Miközben a sajtó két darab fotójával van tele, a koncert szervezői meginterjúvolták a világsztár közelgő budapesti koncertje kapcsán (infók az írás végén).

Ladánybene 27/40 a Kobuciban

Ritkán hallható dalokkal és ismert slágerekkel, számos vendégfellépővel ünnepli 40. születésnapját a Ladánybene 27 június 20-án az óbudai Kobuci Kertben.
Új koncertek