Felpörgött a Cloud 9+

2017/10/06  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

Őszi turnéra indul, és új dalt vesz fel napjaink egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A Cloud 9+ a Facebookon tett közzé egy rövid videót, ahol bekukkanthatunk a kulisszák mögé az új dal felvételei közben.

Felpörgött a Cloud 9+

A zenéjében a pop, dubstep, dnb és hiphop zenei stílus elemeit vegyítő Cloud 9+ 2013 januárjában jelent meg a magyar zenei világban első dalával, a Supernovával.

Az első albumuk is ezt a címet kapta, a Supernova meghozta számukra a várt sikert, számos fesztivál és programhelyszín állandó fellépői lettek, rendre telt házas koncerteket tolnak, a közönség imádja őket.

Az együttes új lemeze idén tavasszal jelent meg The Next Step címmel, amelyre az eddigiekhez hasonlóan angolul íródtak a dalok.

Az albumot turnéztató zenekar valószínűleg az új dalok közül is játszik majd őszi turnén, mely során az egész országot bejárják.

A koncertsorozat állomásai már elérhetőek, és a jegyárusítások is megkezdődtek:

10.6. Helynekem, Miskolc \ Vendég: Follow The Flow

10.20. The Bunker, Marosvásárhely (RO)

10.21. Nagyvárad, Moszkva Kávézó(RO)

10.27. Debrecen, Roncsbár, 10.28.Cloud 9+ - A38

Budapesten október 28-án lépnek fel, az A38-on mutatják meg, mi is az a rockstep!

Cloud 9+, turné, pop, dubstep, dnb, hiphop, koncert, A38

 

 

Szólj hozzá!


Egyedi és szóló – aminek a borzalmas 2020-as év után örülni lehet

Egyedi és szóló – aminek a borzalmas 2020-as év...

Az Óriásból, az Isten Háta Mögöttből vagy a Rájátszásból is ismert Egyedi Péter Mmamt néven megjelentetett szerzői bemutatkozásának itt a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Profi teniszezőnek készült, a színpadon kötött ki – ki lehet ő?

Valakik már gyermekként tudják, mivel szeretnének foglalkozni és elszántan küzdenek a céljaikért, míg mások a környezetük hatására kapnak olyan lökést, amelynek köszönhetően eldöntik, hogy milyen területen építenek karriert. Bár a tehetség a legtöbbször utat tör, viszont a sikerekhez vezető út sokszor göröngyös....

Budapest Klezmer Band: nincsen új év újévi koncert nélkül

2020-ban ünnepli a Budapest Klezmer Band a 30. születésnapját. A koronavírus járvány miatt az ünnepi koncertek sorban elmaradtak, de a zenekar úgy érzi, nem kezdődhet az újév klezmer koncert nélkül.

Átadták a Fonó-díjakat: Dresch Mihály tarolt

Első ízben adták át a Fonó-díjakat, az eseményt vasárnap este online formában tekinthették meg a nézők. A díjjal hagyományt kívánnak teremteni, így szebb-jobb időkben is alkalom nyílik majd a művészi teljesítmények elismerésére.

Aki a legtöbb rockert felismeri, ajándékot kap

Rengeteg ismerős arccal, a zenekar barátaival készült el a Remorse újabb videóklipje, a Jelbeszéd.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek