Freddie lép majd fel az Arénában Emeli Sandé előtt

2018/01/16  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Freddie és zenekara melegíti be a közönséget a világhírű brit soul és R&B énekesnő, Emeli Sandé február 18-i budapesti koncertje előtt a Papp László Budapest Sportarénában.

Fotó: Freddie/FB

Freddie, vagyis  Fehérvári Gábor Alfréd 2016-ban megnyerte A Dal című versenyt, ezzel ő képviselte Magyarországot a stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon Pioneer című dalával. Ugyanebben az évben Fonogram-díjra jelölték, majd megkapta a Petőfi Zenei Díjat az év felfedezettje kategóriában. Az énekes 2016-ban megjelent első önálló albumának is Pioneers volt a címe, Freddie tavaly a kijevi Eurovíziós Dalfesztivál szakkommentátora volt, idén pedig a szombaton kezdődő A Dal 2018 műsorvezetőjeként mutatkozik be.

A világhírű brit soul és R&B énekes, dalszerző Emeli Sandé három év után tér vissza Magyarországra, ahol 2015 júliusában a VeszprémFesten adta első koncertjét. 2012-ben megjelent lemeze, az Our Version of Events az Egyesült Királyság legnagyobb példányszámban elkelt debütáló albuma lett és két kategóriában is megkapta a Brit Awardsot. 2012-ben jelent meg önálló albuma, az Our Version of Events, amely elsöprő sikert aratott: több héten állt a listák első helyén, az anyagról a Daddy, a My Kind of Love és a Next to Me is hatalmas sláger lett. Ugyanebben az évben fellépett a londoni nyári olimpiai játékok nyitó- és záróünnepélyén. Második stúdiólemeze, a Long Live the Angels 2016-ban jelent meg.

Emeli Sandé, Papp László Budapest Sportaréna, Freddie

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek