Ganxsta: Dopeman – nem tudom kicsoda

2017/08/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, BORS

Ganxsta Zolee interjút adott a Borsnak, amelyből megtudhatjuk, hol nyaral a kislánya Zorka, mennyit bulizik, mennyi pénzt iszik el, de minket inkább az érdekel, mi a stájsz ezzel a jeges dologgal. Meg Dopeman-nel. Mert úgy tűnik, ez utóbbi jégre került megint...

Ganxsta: Dopeman – nem tudom kicsoda

A Jégre teszlek album 20. évfordulójára rendezett buli olyan jól sikerült, hogy már a harmadik show-ra készülnek. Állítólag a-tól Z-ig minden számot eljátszanak, olyanokat is, amiket eddig sosem.

"Jön Lory B., aki egyébként már visszaszállt a bandához. Természetesen Steve meg Sámson is ott lesz. A Dopeman meg Szasza azonban nem. Szasza az elfoglaltságai miatt, a másikat meg hagyjuk, azt nem tudom, kicsoda. Helyettük lesz két barátunk, akiknek van egy rapbandája, nagyon ügyesek. Az öt eredeti MC ott lesz, és velük egészülünk majd ki hétre." – nyiltakozta Ganxta a lapnak.

Hogy mi történhetett Dopeman és Ganxta között, azt csak ők tudják igazán, bár Dopeman 2014-es blogbejegyzése valamit feltár ebből.

Aztán jött 2015, és láss csodát:

Meg ez is:

Most  – a fentiek szerint – megint valami para van.

Hát, ők tudják, mindenesetre a Jégre teszlek show harmadik része ekkor lesz és itt:

Ganxsta Zolee, Kartell, Dopeman, Jégre teszlek Show, Barna Negra

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek