Gondoltak egy erőset, és feldolgozták a Titanic film betétdalát metálban

2017/08/30  ·   Ajánló   ·  Juhász Vali

A budapesti SUNSET zenekar elővette Celine Dion klasszikusát, a My Heart Will Go On-t, és kicsit (?) átszabták. Auggusztus 31-én az A38 tetőteraszán meg is mutatják nektek.

Gondoltak egy erőset, és feldolgozták a Titanic film betétdalát metálban

A dalhoz klip is készült, melyben a srácok a legemblematikusabb jelenteket elevenítették meg a maguk módján, s mivel kizárólag férfiakból álló zenekarról van szó, így az egész kapott egy erőteljes bromance-os felütést.

A dalban közreműködött az az Oláh Marcell is, aki zenekarával, a Borders Of Byzantium-mal augusztus utolsó napján nyitja majd a hajós bulit. Őket követi a KIES zenekar, akik hamarosan bemutatják második nagylemezüket. Az este végén pedig a SUNSET veszi át a színpadot. Hétköznap lesz ugyan, de no para, 11-re már ágyban lehetsz.

 

KIES

A Cseh Tamás Program által támogatott kecskeméti KIES 2015 márciusában állt össze: az alapító tagok más, korábban megszűnt zenekarokban szerzett tapasztalatok után találtak egymásra. A halhatatlan rockot grunge-elemekkel vadítják, életigenlő habitusukkal felturbózott zenéjükkel lehengerlik a közönséget. Az Ez még csak a kezdet című kislemez 2015-ben, a Kaland az élet című nagylemez idén szeptemberben látott napvilágot. A srácok turnéztak a FISH!-sel, bemutatkoztak fesztiválokon (Fishing on Orfű, Malom fesztivál), és álltak az A38 színpadán az AWS-sel is. Mottó: „Nem rinyálni, csinálni!


20:50 SUNSET

A saját bevallása szerint "modern metál"-t játszó zenekar viszonylag ritkán lép fel, dobosuknak ugyanis a Fish! zenekarban is ütnivalója van. Nehéz egyeztetni a sokat koncertező Fish! bulijait a saját menedzserrel nem rendelkező Sunset koncertjeivel, hiszen az oldalukon található információk szerint a bookingot is saját maguk intézik. Pedig a szövegek jók, a zene eredeti, húzós, talán többet is ki lehetne hozni belőle. Például meg lehetne pályázni egy CSTP-s támogatást. 2017 márciusában jelent meg a zenekar első nagylemeze We Are Eternity címmel, a fent kiemelt nóta mellett erről is biztosan hallhatunk dalokat a koncerten.

 


 

 

Szólj hozzá!


Utolsó klubkoncertjét tartja a Kistehén

Utolsó klubkoncertjét tartja a Kistehén

A pandémia miatt az eredetileg 2020-ra tervezett búcsúkoncerttel az elválás is elmaradt és végül 2022-re tolódott, ám ennek a furcsa helyzetnek...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Sziget 2022 – az első negyvenesben az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings Of Leon, a Bastille és Stromae

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, majd közzétették a 2022-es fesztivál időpontját is: 2022. augusztus 10-15. Most megjöttek első nevek, lássuk, mennyire volt igaza a főszervezőnek.

Diana Krall, Jamie Cullum, Zaz, James Blunt – Tudjuk, mit csinálsz jövő júliusban!

Július 11. és 16. között rendezik meg a 2022-es, tizenkilencedik VeszprémFestet.

A világhírű gospel-dal története, amelyet eddig már 67 millióan láttak

Azért valljuk be, még akkor is nagy szám ez, amikor hetente robbannak be olyan dalok, klipek, szövegvideók, amelyeknek pillanatok alatt szalad fel milliókig a számlálójuk. A cikkünk tárgya azonban mindenhonnan nézve egy igazi gospel-dal, nem egy divatos pop-, rock- vagy bármilyen sláger.

Áttolták tavaszra a GOTTHARD decemberi koncertjét

2020.04.13-i és a 2021.04.14-i koncert pótlása december 21-én lett volna, most a buli tett egy jó nagy kört, és visszaérkezett a tavaszi dátumra: 2022. április 16-án jönnek Budapestre, a helyszín változatlanul a Barba Negra.
Új koncertek