Hangszersimogató karácsonyi lemezbemutató Óbudán

2016/11/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Feledésbe merülő karácsonyi dalok szólalnak meg új hangszerelésben a Hangszersimogató Karácsony - Öröm hallik mindenfelől című albumon, amelyet december 17-én mutatnak be Óbudán .

Hangszersimogató karácsonyi lemezbemutató Óbudán

 

A Hangszersimogató foglalkozást (tagjai Korzenszky Klára, valamint Bársony Bálint és Zenekara) azért indították el 7 éve, mert arra gondoltak, hogy szükség van egy olyan felületre, ahol a gyerekek nyugodtan kipróbálhatják a hangszereket .

Ami pedig a lemezt illeti: a szinte már feledésbe merülő régi karácsonyi dalokat Korzenszky Klára gyűjtötte össze és az ő tolmácsolásában hallhatja a közönség. A december 17-i eseményen az albumról 12-13 dal csendül fel, emellett közös zenélésen és éneklésen vehetnek részt az érdeklődők a 3K - Kaszásdűlői Kulturális Központban.

Korzenszky Klára előadóművész (A Makám gyönyörű hangú énekesnője), gyermekpszichológus kiemelte, hogy a magyar néphagyományban olyan fantasztikus népdalok és szokások kristályosodtak ki az évezredek alatt, amelyek mára szövegükkel és dallamvilágukkal is azt a harmóniát közvetítik, amire az embereknek szükségük van.


    Fotó: Hangszersimogató/Facebook

 


 

 

Szólj hozzá!


Templomról templomra visz a zene Szentendrén

Templomról templomra visz a zene Szentendrén

Szeptember 11. és 13. között kilenc templom és három imaház nyílik meg Szentendrén a zene és más művészeti ágak előtt. A VI. Szentendrei...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Visszatért a zene a Borfesztiválra

Volt idő, amikor a Budapest Borfesztiválon a poharak csendülése jóval hangosabban szólt, mint az élőzene. Az elmúlt években azonban lépésről lépésre visszahódította magának a zene a Budavári Palota teraszait, az idei, 35. fesztivál programját nézve pedig már nyugodtan kijelenthető: szeptember 9. és 12. között nemcsak kóstolni,...

A nyúlon túl kezdődik a zene – különleges koncertek a Margitsziget kristályszívében

Jazz, blues, rockabilly, folk és rock költözik a Nyulam Presszó kertjébe: augusztus végétől október végéig még kilenc koncert várja a közönséget a Nyúlon Túl Sessions sorozatában a Margitszigeten. A következő est már ma, augusztus 27-én lesz, Agócs Márton szerzői estjével. A belépőjegy ára pedig teljes egészében...
Új koncertek