Három év után ismét koncertet ad az F. O. System

2021/09/07  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Majdnem pontosan egy évvel az eredetileg kitűzött, majd elhalasztott időpont után, november 6-án koncertet ad az F.O. A Barba Negrás event címében szereplő "Dark Star 2.0" nem az előzenekar nevét jelenti, hanem magát az eseményt, ami majdnem november hetedikére esik... A két dolgot csak az tudja összerakni, aki kb. 1975 előtt született.

F. O. System-koncert (2018. november Barba Negra)

"Gondolom, aki a cikket olvassa, annak eleve mond valamit az F. O. System név, de tekintettel arra a 2 emberre, aki véletlenül tévedt ide: az 1980-as évek végének legismertebb hazai dark rock-zenekara voltak, már amennyiben a Bonanza Banzait nem számítjuk ebbe a műfajba (én nem számítom), erős óbudai kötődéssel. Akkoriban rendszeresen telt ház előtt játszottak a különféle budapesti klubokban (én az egykori Ráday klubban láttam őket először), majd megnyitása után a Fekete Lyuk egyik emblematikus zenekarává váltak, és bár felléptek a városban máshol is, a rajongóiknak ekkortól a lyukbéli (hogy azt ne mondjam, lyukas) koncertek voltak az „igazi” FO-koncertek" – írta Zerge egy koncertbeszámolójában, magunk sem mondhattuk volna szebben.

A tagok:

Mátyás Attila gitár, ének,
Jerabek Csaba basszusgitár,
Zana Zoltán dob,
Földi Tamás gitár, billentyűs hangszerek.

Bízunk abban, hogy nem ez a koncert lesz az utolsó üvöltésünk.

 

 

Aki egyébként a zenekar alapításáról, a név eredetéről vagy a világvégéről szeretne olvasni, annak egy 2012-es interjúnkat ajánljuk figyelmébe – az első kettő biztos nem változott az elmúlt évek alatt, az utóbbi light verziójával pedig éppen most vagyunk kénytelenek közelebbről megismerkedni:

Világvége előtti interjú Jerabek Csabával (F.O. System)

 

 

 

F. O. System, koncert, Barba Negra, Mátyás Attila, Jerabek Csaba, Zana Zoltán, Földi Tamás, Dark Star

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek