Menopauza

Három helyszín, három tematika, négy koncert: ünnepel a ROAD!

2018/12/10  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

A "nagykamasz" ROAD zenekar 2019-ben betölti a 15. életévét, az évfordulót nem pusztán három koncerttel ünneplik meg: mindegyik koncert más helyszínen és más tematikával lesz látható, három egymást követő márciusi napon

Három helyszín, három tematika, négy koncert: ünnepel a ROAD!

Pest és Buda is kap a jóból: az első koncert  az AKVÁRIUM Nagy Halljában lesz, ahol a ROAD eddig még soha nem lépett fel. A második buli helyszíne – mondhatni, a ROAD törzshelye – a BARBA NEGRA Music Club, a harmadik állomás pedig az A38 állóhajó, ahol eddig szintén nem koncertezett még a szülinapos csapat.

"Még sosem játszottunk Pesten, az Akváriumban – nyilatkozta Molnár Máté frontember. Sok jót hallottunk már erről a helyről, a rendszeresen fellépő zenekarok is elismerően nyilatkoztak az ottani bulik kapcsán, szóval úgy érezzük, itt az ideje, hogy 2019 tavaszán, március 22-én végre beugorjunk mi is az 'Akvába'. Ráadásul egy igen speciális, nagyszabású ünnepi műsorral készülünk, ami terveink szerint ebben a formában csak itt és csak egyetlen-egyszer lesz látható/hallható a jubileumi évben. Felfrissítjük a korábbi repertoárt, lesznek egészen új átiratok, egy nagyobb formációval érkezünk és kizárólag akusztik dalokat játszunk majd."

Másnap, a Barba Negrában azon daloké lesz a főszerep, melyek nagyban meghatározták és befolyásolták a zenekar elmúlt tizenöt esztendejét. Olyan dalok, amelyek nélkül ma már nincs ROAD koncert és olyanok, amelyek ritkábban hallott igazán nagy kedvencek.

"Sokszor jártunk már az A38-on, de Road koncert még sosem volt. Mindig mondogattuk, hogy majd egyszer, de aztán sosem jött ki a lépés. Most viszont úgy állnak a csillagok, hogy végre nekünk is lesz hajós bulink. Nem is akármilyen! A 15 év alatti rajongóinkat várjuk szeretettel, ingyenes belépési lehetőséggel, az exkluzív jubileumi duplakoncertre. Bizony, merthogy Budapesten kizárólag, ezen az állomáson adunk egy nap két koncertet, az Akusztik és a Metal koncertek dalaiból válogatva. Pont olyan lesz ez is, mint a tavasz folyamán bármelyik jubileumi állomás, csak ez vasárnap délután, a hajón és a legfiatalabbaknak dedikálva. Ami fontos még, hogy kizárólag, felnőtt kísérővel látogatható és csak a 15 év alattiak számára ingyenes ez a jubileumi duplakoncert. Az előzetes regisztráció pedig kötelező" – mondta a frontember.

Szóval, az a három inkább négy – és emlékeinkben kutatva nem nagyon találunk olyan alkalmat, amikor egy zenekar egy igazi, "nagyoknak" való koncerthelyszínen egy "kakaókoncertre" összecsődítette volna az utánpótlást. Lehet utánuk csinálni, mert annak viszont többször is tanúi voltunk, hogy a "felnőtt" koncerteken egészen kicsik is részt vettek este, a khm... jó hangulatú közönség soraiban, apu nyakában. Most csak az övéké lesz a terep, respect a zenekarnak!

A jegyek már kaphatók az első két bulira, a különleges, hajós koncertre pedig ne felejtsetek el időben regisztrálni!

Road, jubileum, Akvárium, A38, Barba Negra

 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek