Hófehér – Schwartz Dávid év végi koncertje az uszodában

2016/11/03  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Idén sem marad el a három éve nagy népszerűségnek örvendő – jótékonysági –koncert, mely 2014-ben indult útjára. Schwartz Dávid a The Voice egykori finalistája Tempfli Erikkel és meglepetésvendégekkel áll színpadra, hogy egy lírai dalokból álló ünnepi műsorral hangoljanak a karácsonyra.

Hófehér – Schwartz Dávid év végi koncertje az uszodában

Miben más ez a koncerted, mint az eddigiek?

Az est tematikája nem feltétlenül az ünnep köré épül. Mesék, balladák, szerelmes dalok és tragédiák elevenednek majd meg, melyeket Erikkel válogattunk ki. Mindegyik nagy súlyú, tömör mondanivalóval bír. És mivel egyetlen zongora kíséri a dalokat, előtérbe kerül a tartalom – az ember képtelen másra figyelni. És mikor az arcunkba mondják az igazságot vagy tépnek fel egy sebet, az nem feltétlenül kellemes. De számtalanszor láttam már a közönségemben, hogyha valaki meg is hatódott, vagy felszakadtak belőle régi fájó dolgok, az adott dal vagy koncert végére megkönnyebbült.

Idén mire számíthatunk? Hasonlóan lélekhullámvasútra ülteted a közönséget?

Szeretem utaztatni a lelkeket. Visszavinni a múltba, vagy épp berángatni a pillanatba. Ezeken a koncerteken igyekszem olyan atmoszférát teremteni, mintha egy zárt és titokzatos világba invitálnám őket. Amint belépnek az ajtón, tehermentes, gondtalan, semleges emberekké változnak. Egyenlővé. Külön-külön mind más célzattal érkeznek. Van aki gyászol, van aki fáradt, van aki elkeseredett. Az én célom pedig az, hogy mindannyian egy fontos érzés birtokosaiként távozzanak. A boldogságéval...

Két éve a Budai Gyermekkórház Epilepszia Centrumát támogatod, sikeres szériákkal. Az idei koncerttel kin kívánsz segíteni?

Idén az ember leghűségesebb barátain. Kutyákon és cicákon, akikkel mostohán bánt az élet. A Szentendrei Árvácska küzdelmei bíztattak arra, hogy ezzel a koncerttel fórumot biztosítsak a segítőkész embereknek. Adományokat várunk a koncert egész napján: élelmet, etetőtálakat, pórázokat, takarókat és egyéb nagylelkű adományokat is. A koncertem egy részével szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy ezek az ártatlan jószágok is részesülhessenek a reményben. Hiszen az ünnep attól szép, ha adhatunk.


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek