Hogy került a Halott Pénz a Valami Amerika 3-ba?

2018/02/02  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Megjelent a Halott Pénz zenekar legújabb dalához készült videoklip. A „Mindenre ráveszel” című felvételük a február 15-én mozikba kerülő Valami Amerika 3 egyik betétdala.

Hogy került a Halott Pénz a Valami Amerika 3-ba?

A számban közreműködik Kőváry Zoli, aki többek között az "Erre még meghívlak" című sláger kapcsán dolgozott együtt a zenekarral. 

"Örömmel fogadtuk el a felkérést, mert szerettük a Valami Amerika filmeket. Ezzel együtt már régóta izgatott egy filmzene vagy betétdal gondolata, mert nagyon izgalmas feladat egy ilyen munka. Herendi Gábor bizalma nagyon jól esett a dal kapcsán, és örülök, hogy a végeredmény nagyon tetszett nekik!" - mesélte Marsalkó Dávid.

A zenekar 2018-as éve igazán különlegesen indul. A fesztiválszínpadok és klubkoncertek után, tavasszal mindössze három koncertet adnak, de azokat nem akármilyen helyszíneken. Turnéjuk keretében olyan helyeken lépnek fel, ahol eddig még sosem, az ország három legnagyobb fedett csarnokát veszik be: 2018. március 17-én a győri Audi Arénában, március 24-én a debreceni Főnix Csarnokban, április 6-án pedig a Papp László Budapest Sportarénában lépnek színpadra.

A Halott Pénz 14 évvel ezelőtt Marsalkó Dávid szólóprojektjeként indult. A pécsi zenész kezdetben egyedül írta a szöveget, a zenéket, két albumot is összehozott, ám egyik sem hozta meg azt a bizonyos várt elismerést. A nehézségek ellenére sem adta fel, elkészítette első videoklipjét az Angard című hip-hop számhoz, ami végre meghozta a várva várt sikert.

Ám az igazi áttörést A feneked a gyengém című dallal érte el, milliós nézettséget hozott a Youtube csatornán, bekerült a rádiók játszási listájába, és egyre több megkeresését kapott. Évekkel később zenekart épített maga köré, s 2013 őszén a Szólj anyunak, hogy a városban vagyok című lemez bemutató koncertjén már hétfős zenekarként szólaltak meg. Az album végül elnyerte a legjobb rap vagy hip-hop kiadványnak járó Fonogram-díjat.

A Wellhelloval közösen jegyzett Emlékszem Sopronban a Volt Fesztivál történetének első himnusza. 2017-ben – egyedülálló módon – még három díjat begyűjtöttek a második Petőfi Zenei Díjon, az év videoklipje és az év zenekara elismeréssel térhettek haza, a zenekar frontemberét pedig az év férfi előadójának választották.


 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek