Hollán Jazz Street, sanzonok, Beatles-dalok: angyalföldi koncertfolyam május-júniusban

2024/05/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Ha nem is pálmafák, de rengeteg zene költözik Angyalföldre az elkövetkező hetekben. Az igényességgel összeválogatott koncertek többségén ráadásul ingyenes a részvétel!

Fotó: www.kult13.hu

 A programok:

Május 10., péntek 19.00
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

Oláh Gergő és Zenekara – Élő nagykoncert

Oláh Gergőt az X-faktor harmadik szériájának nyerteseként ismerhettük meg, ma már az ország egyik legjobb előadójaként tartják számon az énekest. 2017-ben fordulatot vett az élete, megalapította ROMA SOUL elnevezésű zenekarát, amelyben az ősi autentikus cigányzenét ötvözik a mai, modern popzene világával. A zenekar első dala, a Fekete fehér után megjelent Nyitva a ház című szerzeményükkel bejutottak a 2017-es Eurovíziós dalválasztó élő show-jáig.  2018 áprilisában a SEVEN néven futó formációval adott egy nagyszabású koncertet a Papp László Budapest Sportarénában, ami óriási sikert aratott.

Belépődíj: Első szektor: 5500 Ft, Második szektor: 4500 Ft.

XIII. Kerületi Kártyával 20% kedvezményt biztosítunk a helyszínen a belépőjegy árából. Jegyek a helyszínen vagy a kult13.jegy.hu oldalon válthatók.

 

Május 11., szombat 16.00
Ruttkai Éva park

Ruttkai KultúrPark: Kodachrome duó – Simon and Garfunkel dalok

A Kodachrome egy olyan akusztikus duó, ahol a jól ismert dalok, mint a 'Sound of silence', a 'Mrs. Robinson' vagy a 'Scarborough fair' Jobbágy Bence és Méhes Adrián előadásában szólalnak meg, közelebb hozva az örök érvényű Paul Simon-dalokat a ma emberéhez.

A részvétel díjtalan.

Május 17., péntek 18.00
Kubala László park és patakpart, 3 helyszínen

AUFESZT 1.

Idén megújult formában rendezikk meg a 12 éves nyári, szabadtéri programsorozatot, de ismét elsősorban fiatal pályakezdő előadóművészek közreműködésével és műfaji sokszínűséggel. A májustól havonta jelentkező programok műsorán olyan szórakoztató műfajok szerepelnek, mint a zene, az ének, a tánc, de más, látványos előadóművész tehetségekkel is találkozhat a közönség a kerület szebbnél szebb parkjaiban és sétányain.

A részvétel díjtalan.

***

Május 25., szombat 16.00
Ruttkai Éva park

Ruttkai KultúrPark: Láv, Láv, Láv – Akusztikus koncert Beatles-dalok

Az újlipótvárosi Ruttkai parkban a világhírű The Beatles szerelmes dalait hozza el Jakobicz Eszter és Gréczy Balázs a közönségnek , akusztikus feldolgozásban. A műsort Csiby Gergely szerkesztette.

A részvétel díjtalan.

***

Június 8., szombat 18.00-20.00
Hollán Ernő utca

HOLLÁN JAZZ STREET: Molnár Aliz & Bagi Bálint

Hétvégi jazz koncertek újra Újlipótváros kapujában, közkedvelt sétálóutcájában. Együttműködő partner: a Budapest Jazz Club.

A sándorfalvi születésű fiatal énekesnő, Molnár Aliz a Szabadkai Zeneiskolában kezdte énektanulmányait, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazz-ének tanári szakos hallgatója. Kezdetben gitározni tanult, majd áttért a zongorára, saját dalokat szerez.
Bagi Bálint a Kőbányai Zenei Stúdió elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gitár szakos hallgatója lett.

A részvétel díjtalan.

***

Június 15., szombat 18.00-20.00
Hollán Ernő utca

HOLLÁN JAZZ STREET: Hárs Róza & Horváth Szabolcs

Hárs Róza énekesnő a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, Hárs Viktor jazz bőgős lánya. Zongorán játszik, saját dalokat szerez. Három éves kora óta zongorázik, a Vakok Általános Iskolája után a Bartók Zeneművészeti Konzervatóriumban folytatta zongora tanulmányait majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémiára. Hárs Róza és Horváth Szabolcs a Liszt Ferenc Zeneakadémia falai között kezdtek el együtt zenélni. Mivel zeneiségük nagyon inspirálóan hatott egymásra, úgy döntöttek, hogy az egyetem falain kívül is szívesen bontogatnák a szárnyaikat duóban. Repertoárjukban mindkettőjük számára nagyon kedves jazz standardek, francia sanzonok illetve latin dallamok tűnnek fel.

A részvétel díjtalan.

***

Június 16., vasárnap 19.00-20.00
Szent István Park

Nyáresti Koncertek a Szent István Parkban: Padam - Kárász Eszter francia sanzonestje

Francia sanzonest, amelyben közismert és közkedvelt Edith Piaf-sanzonok és önéletrajzi vallomások elevenítik fel Piaf szenvedélyekkel, nagy mélységekkel és magasságokkal teli életét, és idézik elénk Párizs, valamint a Montmartre hangulatát. 

Közreműködnek: Kárász Eszter – ének, Veér Csongor – hegedű, Wagner-Puskás Péter - harmonika, zongora

A részvétel díjtalan.

Június 21., péntek 18.00
Országbíró sétány, 3 helyszínen

AUFESZT 2.

Ld. fentebb.

A részvétel díjtalan.

***

Június 22., szombat 18.00-20.00
Hollán Ernő utca

HOLLÁN JAZZ STREET: Castagno Claudia & Egri János Jr.

Egy kis családtörténet következik :) Castagno Claudia édesapja Luis Eduardo Castagno, argentín származású énekes-gitáros előadóművész, édesanyja pedig Garai Glória artista-előadóművész, Dr. Garay Attila egykori Weiner Leó- és Szabó Gábor-díjas jazz-zongorista, énekes, akinek munkássága meghatározó volt a magyar jazz-zene történelmében. Claudia pici kora óta aktívan részt vesz szülei művészi életében Magyarországon és külföldön egyaránt. A Rajkó Tálentum alapfokú művészeti iskola után a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba jazz-ének tanszakára nyert felvételt. 2021 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Több nemzetközi énekversenyen sikerrel szerepelt. A latinos temperamentumú énekesnő tavaly nyáron sok egyéb fellépés mellett sikerrel szerepelt a Hollán Jazz Street fesztiválon, valamint a MÜPA-ban rendezett Szakcsi Lakatos Béla emlékkoncert alkalmával is.

Egri János Jr., az elismert jazzbőgős-basszusgitáros, Egri János fia hatévesen már Michael Jackson-számokat énekelt, kilenc évig zongorázott, és jazzének szakon végzett a konzervatóriumban, majd a Zeneakadémián. A Zeneakadémia jazz-zongora mesterképzésének hallgatója.

A részvétel díjtalan.

 

Június 29., szombat 18.00-20.00
Hollán Ernő utca

HOLLÁN JAZZ STREET: Bolyki Barnabás & Bolyki Tamás

Bolyki Tamás zenei tanulmányait 2005-ben, a Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskolában kezdte klasszikus gitár szakon Éles Gábornál (gitáros, énekes). Hat év gitártanulás után kezdett el komolyabban érdeklődni a jazz iránt, így került Rieger Attila elismert jazz-gitároshoz, akitől három év magántanulás után sikeresen felvételizett a Bartók Béla Konzervatóriumba, jazz-gitár szakra. A középiskola évei alatt olyan kiváló zenészek tanították, mint Juhász Gábor, valamint Gyémánt Bálint (hazánk egyik legismertebb jazz gitárosa, a Gyémánt Bálint-trió megalapítója). A jazz mellett szintén nagy figyelmet fordít a komolyzenében való fejlődésre is, amiben nagy segítségére volt Szilvágyi Sándor, klasszikus gitárművész. 2019 óta több versenyen is sikeresen vett részt, többek közt második helyezést ért el a IV. Országos Jazz Zenei Versenyen. A Bolyki Tamás Quartet megalapítása után nem sokkal az együttes megnyerte a Magyar Jazz Szövetség által rendezett VII. Jazz Combo Versenyt, a versenyen előadott Expose című saját szerzeménye pedig elnyerte a legjobb kompozíció díját.

Bolyki Barnabást egész gyerekkorában körülvette a zene. Szülei klasszikus zenészek, édesapja tagja a Bolyki Brothers acapella együttesnek. Gyerekkorában csellózni tanult, majd kamaszként autodidakta módon gitárt és zongorát tanult, tinédzser évei vége felé kezdett el a jazz énekléssel foglalkozni. Érettségi után a Bartók Konzervatórium jazz-ének szakán tanult, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. Két meghatározó élménye volt, ami a jazzének felé vezette, egy Kurt Elling és egy Bobby McFerrin album. Személyes kötődésként pedig a nővérét, Bolyki Sárát és unokatestvérét, Bolyki Tamást emelné ki, akik segítették a konzis felvételire való felkészülésében és zenei inspirációt nyújtottak az évek során. A Jazzation acapella együttes tagja.

A részvétel díjtalan.

Június 30., vasárnap 19.00-20.00
Szent István Park

Nyáresti Koncertek a Szent István Parkban: Az én nyaram

Az esten Auguszt Bárió és az Ad Studio legszebb dalszövegei és versei hangoznak el prózában és dalban.Közreműködnek Auguszt Bárió - ének, gitár, próza, Sarkadi Kiss János - próza, vers, Nagy Zsolt "Liszi" - zongora

A részvétel díjtalan.

 

 

 

 

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

 

 

Szólj hozzá!


Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten Jennifer Lopeznek

Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten...

JLo július 20-án ad koncertet Budapesten, az MVM Dome-ban. A Green Stage Produkciós Iroda és nemzetközi partnere olyan hazai gasztronómiai szereplőt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan budapesti helyszíneken rögzítik, mint az A38 hajó és a Turbina.

Alkonyattól pirkadatig: bevezetik a Szigeten az éjszakai jegyet

Idén a Delta District lesz az elektronikus zenei bulik központja – az új helyszínnek köszönhetően a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, de a Nagyszínpad zárása után nem csak itt folytatódik majd a buli egészen hajnalig. A szervezők ezért kedvezményes jegyet kínálnak azoknak, akik csak ezt az éjszakai életet akarják...
Új koncertek