Idén is megrendezik a Kávéházak éjszakáját

2019/04/23  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Harminc helyszín és mintegy száz kulturális program várja a kávéházi kultúra kedvelőit május 17-én Budapesten, az idei Kávéházak éjszakája programjain.

Idén is megrendezik a Kávéházak éjszakáját

2018-ban hirdették meg először a Kávéházak éjszakája elnevezésű sorozatot, hogy a mára már kissé feledésbe merült, de a 19. században markánsan jelenlévő budapesti kávéházi hagyományokat felelevenítsék. A tavaly mintegy 4000 érdeklődőt vonzó programon idén a zenei, a színházi és az irodalmi események mellett a kávéházak történetéről és magáról a kávéról is sok érdekességet hallhat majd a közönség.

Az előadásokon idén részletek hangzanak el például Gyarmati Fanni naplójából, Mészöly Miklós és Polcz Alain, valamint Arany János és Petőfi Sándor levelezéséből, de lesz Ady100 est, a Sebő együttes pedig Igaz Hang című estjét mutatja be.

A zenei programokon fellép mások mellett Pátkai Rozina, Kökény Attila, Gájer Bálint, az Éles Gábor Trió és Elza Valle is, valamint a Budapest Music Centerrel kötött együttműködés keretében több mint tíz helyszínen dzsesszfellépők is lesznek.

Számos helyszínen baristaoktatók és kávéházi szakemberek vezetik be a kávékultúra rejtelmeibe az érdeklődőket, akik részt vehetnek kávékóstoló programokon is. Több kávéházi és várostörténeti séta is indul, amely különböző útvonalakon és tematika szerint mutatja be a helyszíneket és azok környékét.

A tradicionális Gerbeaud, a Centrál, a Dunapark és a Hadik Kávéház vagy a Cafe Zsivágó mellett kortárs jellegű kávézók is részt vesznek a programban, például a Kelet Kávézó, a La Nube café, a Café Smúz és a Café Frei, valamint idén csatlakozott a programhoz az Opus Jazz Klub, a Parisi Café, az Elyseé Bistro & Kávéház, a Tranzit Art Café, a Madal Café és az IF Jazz Café is.

psc \ bsa

Kávéházak Éjszakája

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek