Ilyen volt a magyar Woodstock: 200 fotó a magyar könnyűzene történetéből a Műcsarnokban

2020/11/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

A hetvenes-nyolcvanas évek magyarországi könnyűzenei szcénáját követi nyomon a beatnemzedék továbbélésétől a Beatrice-korszakon át a korai punk és alternatív klubkoncertek kiábrándultabb világáig Kőbányai János Beat ünnep című fotókiállítása, amely mától látható a Műcsarnokban.

Fotó: Műcsarnok/FB

Kőbányai János író, szerkesztő, fotográfus bő másfél évtizeden át követte kamerájával a magyar beat és rock világ ikonjait és közönségüket. Most nyíló kiállítása az 1970-es és 1980-as években készült mintegy tízezer fotóból nyújt válogatást, megidézve a tabáni koncertek hangulatát éppúgy, mint a Beatrice együttes, a csöves és a korai punk nemzedék színrelépését.

Kőbányai János mintegy ötven önálló és szerkesztett kötetet, valamint sok száz egyéb írásművet (esszét, novellát, interjút, szociográfiát, publicisztikát, forgatókönyvet) jegyez, fotóiból kiállítások nyíltak, filmeket rendezett. Egyetemista éveitől kezdve publikál, a legnagyobb feltűnést keltő esszéi az ifjúsági ellenkultúra mibenlétéről, a magyarországi beat, csöves és punk jelenség értelmezéséről szóltak. Riporterként fényképezőgéppel járta a koncertek helyszíneit, és több mint tízezer fotót készített a zenekarokról és közönségükről.

A Műcsarnokban bemutatott mintegy 200 fotó Kőbányai szociológiai írásaiban gyakran felbukkanó "beat-ünnep" és "beat-ünnep vége" fogalompárra fókuszál. Megjeleníti a beatnemzedék továbbélését, így a Kőbányai által "magyar Woodstocknak" tartott, május 1-jei tabáni koncertek ünnepi jellegét kidomborító, a zene felszabadító hatását olykor eksztázisban megélő sztárokat és rajongóikat, illetve a beat-ünnep végét jelző Beatrice-korszak, a csöves jelenség, valamint a korai punk és alternatív klubkoncertek kiábrándultabb világát.

Bár mindkét jelenségnek megvolt a nyugati előzménye, nálunk mégis sajátosan magyar jellegzetességeket öltött, nemcsak külsőségeiben, de abban is, hogy az idősebb generációval szembeni lázadásba a szocialista rendszer ifjúságpolitikájával szembeni elégedetlenség keveredett. Magyarországon a beat és később a rock- és punkkultúra jó része a tűrt és tiltott kategóriák határmezsgyéjén mozgott; ez a szemlélet lehetetlenítette el a Beatricét, illetve vezetett számos punk- és alternatív koncert (sőt zenekar) betiltásához, egyes előadók bebörtönzéséhez a nyolcvanas években. Kőbányai János felvételei ekként a zenetörténeti dokumentáción túl a késő Kádár-korról is látleletet nyújtanak.

A Rockenbauer Zoltán által rendezett kiállítás 2021. január 3-ig látogatható a Műcsarnokban.

 

Kőbányai János, fotósd, fotókiállítás, Műcsarnok, Tabán, beatrice, punk, könnyűzene-történet

 

 

Szólj hozzá!


Összeállt a Party a Szigeten

Összeállt a Party a Szigeten

Újabb előadók nevei kerültek napvilágra a Sziget idei felhozatalából, ezúttal a Ticketswap Party Aréna fellépőiből válogatva. Azt már...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Sziget 2022 – az első negyvenesben az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings Of Leon, a Bastille és Stromae

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, majd közzétették a 2022-es fesztivál időpontját is: 2022. augusztus 10-15. Most megjöttek első nevek, lássuk, mennyire volt igaza a főszervezőnek.

Diana Krall, Jamie Cullum, Zaz, James Blunt – Tudjuk, mit csinálsz jövő júliusban!

Július 11. és 16. között rendezik meg a 2022-es, tizenkilencedik VeszprémFestet.

Szeláví! fesztivál: fényfestés a pilisi egri vár romjain

A tavaly útnak indult, általunk is nagyon megszeretett kisfesztivál ezúttal az egyik legnépszerűbb kiránduló helynél, az egri vár másolatának környékén rendezkedik be, hogy az élet apró örömeinek élvezetére invitáljon mindenkit, aki szeretne egy gondtalan hétvégét tölteni távol a város zajától május 27. és 29. között.

HVG: Visszaesett Steven Tyler, csúszik az Aerosmith turnéja

A lap az együttes közleményére hivatkozik, mely szerint Tyler hosszú ideje dolgozott a józansága megőrzésén, de egy műtét után a fájdalom (illetve annak csillapítása) miatt visszaesett, és önként bevonul egy rehabilitációs intézménybe.
Új koncertek