Ingyenes U2-est a Station zenekarral

2014/04/14  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Sunday Bloody Sunday, Pride, Angel of Harlem, Where The Streets Have No Name – csak néhány népszerű U2 sláger, amelyeket évek óta szeret a magyar- és külföldi közönség. Ha tőled sem áll távol a U2 zenei világa, akkor van egy – igencsak pénztárcakímélő – koncertötletünk számodra.

Ingyenes U2-est a Station zenekarral

Április 17-én a Station – U2 Tribute Band hozza el az ír zenekar legnépszerűbb dalait a Szilvuplé Varietébe. A koncert ráadásul ingyenes, így a remek bulihoz csak te kellesz, néhány barátod, meg persze a lelkesedés és a jó zenék.

Ez utóbbi pedig garantált, hiszen a Station már a kilencvenes évek közepén azért állt össze, hogy U2 dalokkal szórakoztassa a közönséget, és persze a zenészek saját magukat is. Az első felállásban, öt taggal nemcsak U2 számokat, hanem saját dalokat is énekeltek. Felléptek többek közt az E-klubban és Demjén Ferenc előzenekaraként a szegedi Dóm téren is.

2001-től még ismertebbek lettek, a Pecsában is többször koncerteztek, és tehetségkutatókat is nyertek. A következő évtől kezdve pedig nagyobb hangsúlyt fektettek arra is, hogy a U2 dalai mellett saját szerzeményeiket is még nagyobb számban mutathassák meg a közönségnek. 

2007-ben felfüggesztették működésüket, ám először Station U2 Bandként, majd 2010-től Station U2 Tribute Bandként mégis folytatták a közös munkát – a csapat Csákvári Gábor, Gaben közreműködésével zenélt tovább.

Napjainkban is folyamatos a munka a zenekar háza táján: a próbateremben együtt tökéletesítik a dalokat, hogy Bonóék régi és új szerzeményeit minél jobban szólaltathassák meg a koncerteken – rájuk jellemzően, az eredetiekhez hasonló, kicsit mégis egyedi hangzásban.

 

A STATION zenekar tagjai:

Csákvári László: ének
Balikó Tamás: gitár
Kajtár Tamás: basszusgitár
Horváth Gergely: billentyűk
Kovács Gergely: dob


 

 

Szólj hozzá!


Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

A kiváló dél-afrikai blues rock gitáros immáron hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.

Sárarany vinyl – Fekete Jenő 60.

A magyar blueslegenda 60. születésnapját, a pályán eltöltött első 40 évét és az idei Record Store Day-en megjelenő “sárarany” dupla vinyl kiadását ünnepli április 27-én az A38 hajón egy erre az alkalomra alakult, friss formációval.
Új koncertek