Jön a Wellhello-film

2016/11/03  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta duó is szerepel.

Jön a Wellhello-film

Nem akartunk színészkedni, a filmmel így is elég messzire kimozdultunk a komfortzónánkból, ezért kikötöttük már az elején, ha már szerepelni kell, akkor csak magunkat alakítjuk - nyilatkozta Diaz.

Lévai Balázs, a film producere szerint generációs filmet készítettek, amely a mai huszonévesek életérzését, gondolkodását, párkapcsolati kérdéseit és problémáit ábrázolja. Ennek megfelelően a stáb szinte minden alkotója kevesebb mint 30 éves.

Nem Wellhello-imázsfilmet, hanem kedves közönségfilmet akartunk létrehozni, szeretethető karakterekkel és történetekkel, amelyekből érezni a Wellhello-életérzést is - hangsúlyozta az Tiszeker Dániel, a film rendezője. Kiemelte: 34 pályája elején járó, vagy teljesen pályakezdő fiatal színész látható a #Sohavégetnemérősben - mások mellett Sztarenki Dóra, Mészáros Blanka, Ötvös András és Orosz Ákos -, akik közül többek kivívták már a színházi szakma elismerését.

A mindössze húsz nap alatt leforgatott #Sohavégetnemérős öt városban - Budapest, Zamárdi, Veszprém, Debrecen és Sopron - és egy áruházban játszódik, a hat önálló történetet a Wellhello slágerei fűzik össze. A film operatőre Pataki Ádám volt, a forgatókönyvet Horváth András Dezső, Fehér Gáspár, Fehér Boldizsár, Dósa Detti és Lévai Balázs írta. A gyártó a Színfolt Filmmel együtt a Laokoon Cinema volt.

A filmhez #Sohavégetnemérős címmel egy új dalt is írt a Wellhello.


 


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek