Jót tett a Green Day-nek a négy éves leállás

2016. szeptember 16.  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az ötszörös Grammy-díjas banda október 7-én adja ki Revolution Radio című lemezét. Az új korongot négy éves szünet előzte meg, amely az együttes eddigi leghosszabb kimaradása.

Jót tett a Green Day-nek a négy éves leállás

A több éves szünet szögegyenes ellentéte a Green Day korábbi politikájának, hiszen Billie Joe szerint „a zenélés olyan, mint egy menő sportkocsi: vezetni kell, különben berozsdásodik." Részben ezzel magyarázható, hogy a banda egészen 2012-ig megállás nélkül turnézott vagy stúdiózott, nehogy kijöjjenek a gyakorlatból. Négy éve azonban Billie Joe a gyógyszer- és alkohol függőségének köszönhetően összeomlott, amelyet egy elvonó, illetve a már említett hosszabb leállás követett.

Az énekes visszatekintve az 30 év munkásságára, azt gondolja, hogy mind az együttesnek, mind a Revolution Radio-nak jól jött a kimaradás. „Nem lehet ennyi ideig fenntartani ugyanazt a lelkesedést – én ezt a nehéz úton tanultam meg, de így van. Kell néha egy kis szünet, mert elveszítjük magunkat a folyamatos munkában. Egyszerűen kiégtünk a Green Day-ségben. Muszáj volt megállnunk."

A banda a legnagyobb titokban kezdett el az új albumon dolgozni. A Revolution Radio 12 saját számot tartalmaz: teljes magányban vették fel a dalokat, amelyeknek a producerei is voltak. Az új lemez készüléséről még a kiadónak sem szóltak egészen az utolsó pillanatokig, mert nem akartak semmilyen külső véleményt vagy hatást a dalokba.

Az album számait kizárólag ők énekelik fel, nem működtek együtt vendégelőadókkal. „Nincs szükségünk más emberekre, hogy slágert írjunk. A legtöbb bandának nincs rá szüksége, csak a könnyebb utat választják." – mondta Armstrong. Az új lemez nyers, zsigeri, félelem nélküli stílusban dolgozza fel a modern élet mindennapi problémáit.

A Revolution Road október 7-én kerül a polcokra, hazai forgalmazó a Magneoton / Warner Music

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Rúzsa Magdi előhúzta az aduászt

Rúzsa Magdi előhúzta az aduászt

Aduász címmel új dalokat tartalmazó stúdiólemezt készített Rúzsa Magdi. Az énekesnő februári dupla (telt házas) Aréna-koncertje is megjelent...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Karácsonykor ismét Álomutazó – mesemusical Zsédával, Falusi Mariannal és Radics Gigivel

Az Álomutazó mesemusicalt először tavaly mutatták be a BOK csarnokban, akkor mintegy 50 ezer ember látta. A darab idén karácsonykor 10 alkalommal ismét színpadra kerül, de hamarosan megérkezik a boltok polcaira a csomagban megjelenő Álomutazó CD és a tavalyi nagy sikerű előadást tartalmazó DVD.

Klippremier 43 előadóval: az Animal Cannibals összerántotta az MC-szcénát

Nem, most ez nem karácsony és/vagy jótékonyság: immáron hagyomány, hogy a Kannibálok 10 évenként gondolnak egy nagyot, és összetrombitálják a magyar rapelőadók krémjét. Most ismét időszerű volt.

Soha ne használj paprikaspray-t egy emberekkel tömött helyen viccből (sem)!

A hatósági feltételezések szerint paprikaspray-t fújó fiatalkorú, valamint további hét személy ellen indult ügyészi vizsgálat Olaszországban a Marche tartománybeli Corinaldo egyik szórakozóhelyén egy koncerten szombatra virradó éjszaka kirobbant pánik okozásáért, amely hat ember halálához vezetett – jelentette az olasz sajtó...
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek