Keith Jarrett szólózongora-estje a Müpában

2016/05/13  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Egy élő klasszikus, akinek szólókoncertjei újraértelmezték a zongora szerepét a modern jazzben. Korunk egyik legkreatívabb, megalkuvást nem ismerő jazzmuzsikusa, Keith Jarrett közel kilenc év után, július 3-án újra a Müpában koncertezik.

Keith Jarrett szólózongora-estje a Müpában

Keith Jarrett abszolút hallással rendelkező csodagyerekként háromévesen kezdett el zongorázni, hatévesen már koncertezett. Tanulmányait követően Art Blakey, Charles Lloyd és Miles Davis együtteseiben zenélt, saját művészi arculatának kialakításában két, párhuzamosan működő kvartett játszott kulcsszerepet. Később klasszikus zenei lemezekkel is jelentkezett, jazzben pedig a trió formáció mellett kötelezte el magát. Legtermékenyebb zenekarának a Jack DeJohnette dobossal és Gary Peacock bőgőssel életre hívott, The Standards Trio számít.

Keith Jarrett zenei világa számos hatást fogadott magába a jazztől kezdve a klasszikus zenén át a bluesig és a folkig. Pályája kezdetétől hatalmas mennyiségben adja közre produkciót, 1971 és 1991 között tizennégy szólólemezzel szerepelt a piacon. Rögtönzött szólózongora-koncertjei és lemezfelvételei az elmúlt több mint negyven évben új irányokat jelöltek ki a kortárs jazz területén. Mind közül kiemelkedik a legendás The Köln Concert, amely minden idők legnagyobb példányszámban eladott szólózongora-albuma lett. Fogalom és intézmény lett, aki előtt sorra nyíltak meg a zene korábban hermetikusan zárt fellegvárai, a New York-i Metropolitan Opera, a bécsi Staatsoper és a milánói Scala.

Keith Jarrett már a Müpa nyitását követő második évben, 2007. október 18-án szólózongora-koncertet adott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Ez azóta is sok jazzrajongó számára az egyik legemlékezetesebb előadás, amelyet e falak közt átélt. A különleges esemény július 3-án, a 2015/16-os évad záróakkordjaként ismétlődik meg.

Keith Jarrett koncertjére a  Müpa+ hűségprogram Arany és Platina szintű tagjai május 10-én 10 órától elővásárlásban, a nagyközönség és a Müpa+ hűségprogram Alap és Ezüst szintű tagjai május 11-én 10 órától válthatnak jegyeket a koncertre a Müpa honlapján és jegypénztáraiban.


Keith Jarrett

Improvizációk szólózongorára

2016. július 3., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem


 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek