Menopauza

Kézbesítő, hómunkás, cipész, teknőstakarító... – lapok a Quimby-tagok munkakönyvéből

2024/09/20  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Ha emlékeztek – mi szívesen felednénk ezeket az indulatos posztokat –, a pandémia idején több kommentelő is elküldte kapálni a zenészeket (el lehet menni dolgozni...). Amúgy el is mentek, ha nem is kapálni, de talán olyan is akadt. Most a Quimby-tagok munkakönyvébe pillanthattunk bele.

Fotó: sinco

A zeneipar bizony ritkán kiszámítható, a Quimby tagjai viszont úgy tűnik, jó példái annak, hogy mindig akad olyan – akár extrém furcsa – munka, amibe szükség esetén fejest lehet ugrani. A zenekar még az idei utolsó koncertje előtt is elvállalt néhány szokatlan feladatot, majd ezt is elmondjuk, de az esemény apropóján azt is felidézték, hogyan egyensúlyoztak pályafutásuk során a leglehetetlenebb munkák és a nagyszínpad között.

Teknősmentő diákmunka

A Quimby frontembere, Kiss Tibor mindig igyekezett művészetközeli munkaköröknél maradni, már egészen fiatalon pénzt keresett például sokak által nem ismert szakmájával, a festészettel. A szakközépiskolás évek alatt például a képzőművészeti ösztöndíját azzal egészítette ki, hogy németalföldi mesterek műveit, például csatajeleneteket és csendéleteket másolt. De már ez előtt, diákként is rendszeresen elvállalt pár hetes munkákat, például étteremben is takarított, ahol az ő feladata volt a teknősök medencéjének tisztítása is.

„Nagyjából 30 teknős volt a medencében, amik ilyenkor mindenfelé szétszaladtak, így a munka végén mindig meg kellett számolni, hogy mind megvannak-e” – emlékszik vissza.

Borászból piackutató és lapterjesztő

Mindig mozgásban van, és számos szakmát kipróbált már Gerdesits Ferenc, a zenekar dobosa is. Már diákként egy közértben dolgozott a Hunyadi téren:

„Nagyon színvonalas feladataim voltak, többek között az árufeltöltés, a kiszakadt liszteszacskók megragasztása és a tolvajok figyelése. Utóbbiban nagyon jó voltam, ugyanis figyeltem őket, de nem kaptam el soha senkit” – emlékszik vissza a zenész.

Ugyan a szakközépiskolában borásznak tanult, az érettségi után rögtön elkezdett más területeken dolgozni:

„a második, már komolyabb dobfelszerelésemet a szüleim vásárolták meg. Sokba került, ezért kölcsönt vettek fel rá, én pedig amint leérettségiztem, elkezdtem dolgozni, hogy ezt visszatörlesszem.”

Így került egy budapesti könyvesboltba, aztán a MÁV-hoz, majd az akkori Royal Szálló – jelenleg Corinthia Hotel – italraktárába. Ez után évekig gyógyszertári kézbesítő volt, amivel párhuzamosan dobot is tanított. Később egy piackutató intézetnél töltött el három évet, majd egy városi lap terjesztését is elvállalta.

Eredetileg ötvös, néha cipész vagy sofőr

Mikuli Ferenc basszusgitáros a tanult szakmája szerint ötvös, pontosabban ezüstműves. Amikor a zenekar beindult, hátrahagyva eredeti szakmáját csak a zenélésnek élt. A Quimby első leállása idején 3 hónap alatt kitanulta a cipészkedést, majd újra beindult a zenekar. A covid alatt aztán ismét új dolgokat kellett kipróbálnia: dolgozott bádogosnál, falazott, segédkezett vízvezetékszerelő mellett, majd elkezdett sofőrként dolgozni.

„Tudom, nem előkelő, de a kifinomult zenészlét mellett szeretek valamilyen fizikai munkát végezni. Én nem edzőterembe járok, inkább így szeretek mozogni.”

Jelenleg irodaként használt épületek karbantartását menedzseli a zenélés mellett. Eredeti szakmája mindig vissza-visszaköszön az életében: gitárövcsatokat, nagyobb méretű gyűrűket és hasonló kézműves ékszereket készít.

Esketéstől a vakolatkaparásig

A zenekarban is mindenes – ütőhangszerek, rap, vokál – Varga Líviusnak mindig is két-három munkahelye volt és van egyszerre.

A teljesség igénye nélkül íme néhány szakma, amiben dolgozott: volt már betonkeverő, böngésző, malterosfiú, villanyszerelő, csőszerelő, szigetelő, hangmérnöksegéd, csoportos szinkronszínész, asztalos, zsűrielnök, tetőfedő, narrátor, csapos, textilipari hüvelyválogató, tévéműsor-vezető, jógatanár, road, moderátor, sofőr, pincér, pszichológus, csomagszállító, borraktáros, utcazenész, reklámember, ajándékkosár-készítő, takarító, tetőszigetelő, templomkarbantartó, kútpucoló, ácssegéd, énektanár, csapatépítő, csempeárus, zöldséges, coach, vaskereskedő, életmódmentor, játékmester, PET Kalóz, filmszínész, molinómenedzser, hómunkás, titkár, kertész, mosogatófiú, italbolti eladó, showman, szerkesztő-rendező, beszélő fej, rádióműsor-vezető, író, költő, ruha- és könyvkereskedő, szobafestő-mázoló, vakolatkaparó, filozófus, címerező, vízhordó, tanácsadó és még eskető pap is.

Trombitás a szitaüzemben

A zenekar trombitása, Kárpáti József (Dódi) is mindig dolgozott a zenélés mellett: egy éven keresztül például nyomdában, egy szitaüzemben volt formakészítő. De a Quimby mellett tanított általános iskolában és művészeti iskolában festészetet is, egészen addig, amíg a zenekari élet ezt megengedte.

Balanyi Szilárd jó reggelt kíván

A zenekar billentyűsének mindene a zene, és ez az élettörténetében is jól látszik: szinte egész életében csak a zenélésnek élt, és nem csak a Quimbyben volt aktív, de más zenekaroknál – például a Heaven Street 7-nél vagy a Ludditáknál – is besegített. A pandémia idején viszont neki is új terület felé kellett nyitnia: a covid időszakában két évig egy győri rádióban dolgozott műsorvezetőként.

„Többedmagammal vezettük a műsort, ami reggel 6-tól 10-ig tartott, ebben az időszakban hajnal 4-kor keltem, hogy beérjek a stúdióba” – idézi fel a billentyűs.

Idén utoljára

Ezek után nem meglepő, hogy a Quimby tagjai az idei utolsó koncertjükre sem a megszokott módon melegítettek: beálltak sört csapolni a Budapest Park pultjába, dolgoztak a Park Shopban és még a hangtechnikát is megpróbálták megszerelni a helyszínen - szerencsére sikertelenül. Ahogy mindig, most is rájöttek, hogy mégis a zenéléshez értenek a legjobban, ezt pedig be is bizonyítják azoknak, akik szeptember 27-én ellátogatnak a Budapest Parkba az év utolsó igazi Quimby-őrületére.

 

Quimby, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenekar szívverése: tisztelgés a basszerosok előtt

A zenei világ figyelme a basszusgitárosokra irányult, miután a Sky Arts bemutatta a háromrészes Greatest Basslines című dokumentumfilmet. A november...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...
Új koncertek