A zeneipar bizony ritkán kiszámítható, a Quimby tagjai viszont úgy tűnik, jó példái annak, hogy mindig akad olyan – akár extrém furcsa – munka, amibe szükség esetén fejest lehet ugrani. A zenekar még az idei utolsó koncertje előtt is elvállalt néhány szokatlan feladatot, majd ezt is elmondjuk, de az esemény apropóján azt is felidézték, hogyan egyensúlyoztak pályafutásuk során a leglehetetlenebb munkák és a nagyszínpad között.
Teknősmentő diákmunka
A Quimby frontembere, Kiss Tibor mindig igyekezett művészetközeli munkaköröknél maradni, már egészen fiatalon pénzt keresett például sokak által nem ismert szakmájával, a festészettel. A szakközépiskolás évek alatt például a képzőművészeti ösztöndíját azzal egészítette ki, hogy németalföldi mesterek műveit, például csatajeleneteket és csendéleteket másolt. De már ez előtt, diákként is rendszeresen elvállalt pár hetes munkákat, például étteremben is takarított, ahol az ő feladata volt a teknősök medencéjének tisztítása is.
„Nagyjából 30 teknős volt a medencében, amik ilyenkor mindenfelé szétszaladtak, így a munka végén mindig meg kellett számolni, hogy mind megvannak-e” – emlékszik vissza.
Borászból piackutató és lapterjesztő
Mindig mozgásban van, és számos szakmát kipróbált már Gerdesits Ferenc, a zenekar dobosa is. Már diákként egy közértben dolgozott a Hunyadi téren:
„Nagyon színvonalas feladataim voltak, többek között az árufeltöltés, a kiszakadt liszteszacskók megragasztása és a tolvajok figyelése. Utóbbiban nagyon jó voltam, ugyanis figyeltem őket, de nem kaptam el soha senkit” – emlékszik vissza a zenész.
Ugyan a szakközépiskolában borásznak tanult, az érettségi után rögtön elkezdett más területeken dolgozni:
„a második, már komolyabb dobfelszerelésemet a szüleim vásárolták meg. Sokba került, ezért kölcsönt vettek fel rá, én pedig amint leérettségiztem, elkezdtem dolgozni, hogy ezt visszatörlesszem.”
Így került egy budapesti könyvesboltba, aztán a MÁV-hoz, majd az akkori Royal Szálló – jelenleg Corinthia Hotel – italraktárába. Ez után évekig gyógyszertári kézbesítő volt, amivel párhuzamosan dobot is tanított. Később egy piackutató intézetnél töltött el három évet, majd egy városi lap terjesztését is elvállalta.
Eredetileg ötvös, néha cipész vagy sofőr
Mikuli Ferenc basszusgitáros a tanult szakmája szerint ötvös, pontosabban ezüstműves. Amikor a zenekar beindult, hátrahagyva eredeti szakmáját csak a zenélésnek élt. A Quimby első leállása idején 3 hónap alatt kitanulta a cipészkedést, majd újra beindult a zenekar. A covid alatt aztán ismét új dolgokat kellett kipróbálnia: dolgozott bádogosnál, falazott, segédkezett vízvezetékszerelő mellett, majd elkezdett sofőrként dolgozni.
„Tudom, nem előkelő, de a kifinomult zenészlét mellett szeretek valamilyen fizikai munkát végezni. Én nem edzőterembe járok, inkább így szeretek mozogni.”
Jelenleg irodaként használt épületek karbantartását menedzseli a zenélés mellett. Eredeti szakmája mindig vissza-visszaköszön az életében: gitárövcsatokat, nagyobb méretű gyűrűket és hasonló kézműves ékszereket készít.
Esketéstől a vakolatkaparásig
A zenekarban is mindenes – ütőhangszerek, rap, vokál – Varga Líviusnak mindig is két-három munkahelye volt és van egyszerre.
A teljesség igénye nélkül íme néhány szakma, amiben dolgozott: volt már betonkeverő, böngésző, malterosfiú, villanyszerelő, csőszerelő, szigetelő, hangmérnöksegéd, csoportos szinkronszínész, asztalos, zsűrielnök, tetőfedő, narrátor, csapos, textilipari hüvelyválogató, tévéműsor-vezető, jógatanár, road, moderátor, sofőr, pincér, pszichológus, csomagszállító, borraktáros, utcazenész, reklámember, ajándékkosár-készítő, takarító, tetőszigetelő, templomkarbantartó, kútpucoló, ácssegéd, énektanár, csapatépítő, csempeárus, zöldséges, coach, vaskereskedő, életmódmentor, játékmester, PET Kalóz, filmszínész, molinómenedzser, hómunkás, titkár, kertész, mosogatófiú, italbolti eladó, showman, szerkesztő-rendező, beszélő fej, rádióműsor-vezető, író, költő, ruha- és könyvkereskedő, szobafestő-mázoló, vakolatkaparó, filozófus, címerező, vízhordó, tanácsadó és még eskető pap is.
Trombitás a szitaüzemben
A zenekar trombitása, Kárpáti József (Dódi) is mindig dolgozott a zenélés mellett: egy éven keresztül például nyomdában, egy szitaüzemben volt formakészítő. De a Quimby mellett tanított általános iskolában és művészeti iskolában festészetet is, egészen addig, amíg a zenekari élet ezt megengedte.
Balanyi Szilárd jó reggelt kíván
A zenekar billentyűsének mindene a zene, és ez az élettörténetében is jól látszik: szinte egész életében csak a zenélésnek élt, és nem csak a Quimbyben volt aktív, de más zenekaroknál – például a Heaven Street 7-nél vagy a Ludditáknál – is besegített. A pandémia idején viszont neki is új terület felé kellett nyitnia: a covid időszakában két évig egy győri rádióban dolgozott műsorvezetőként.
„Többedmagammal vezettük a műsort, ami reggel 6-tól 10-ig tartott, ebben az időszakban hajnal 4-kor keltem, hogy beérjek a stúdióba” – idézi fel a billentyűs.
Idén utoljára
Ezek után nem meglepő, hogy a Quimby tagjai az idei utolsó koncertjükre sem a megszokott módon melegítettek: beálltak sört csapolni a Budapest Park pultjába, dolgoztak a Park Shopban és még a hangtechnikát is megpróbálták megszerelni a helyszínen - szerencsére sikertelenül. Ahogy mindig, most is rájöttek, hogy mégis a zenéléshez értenek a legjobban, ezt pedig be is bizonyítják azoknak, akik szeptember 27-én ellátogatnak a Budapest Parkba az év utolsó igazi Quimby-őrületére.
Quimby, Budapest Park
Szólj hozzá!