Kint van a vízből – Avril Lavigne meggyógyult, Bécsben is koncertet ad

2019/10/17  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A kanadai énekesnő Avril Lavigne több évnyi szünet után jövő márciusban újra Európában turnézik februárban megjelent hatodik stúdióalbumának anyagával, ami a Head Above Water címet viseli. Bár hazánk sajnos nem szerepel az úticélok közt, egy bécsi kiruccanást talán megér a dolog... :)

Avril Lavigne

Az immáron 35. életévét betöltő, de még mindig tinilánynak látszó hölgy igen fiatalon keveredett a sztárok világába. Első albumának berobbanásakor mindössze 18 éves volt. Hamar vált a lázadó tinik bálványává, és flegma stílusával, vékonyka hangjával, no meg persze a hozzá tökéletesen passzoló slágereivel gyorsan meghódította a slágerlistákat.

Az évek alatt asszonnyá érő fiatal hölgy kétszer mondta már ki a boldogító igent, azonban házasságai nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Legutóbbi ura a Nickelback énekes Chad Kroeger volt, akivel mindössze két évig bírták a házassági köteléket.
A sokoldalú hölgy filmszerepeket is vállalt, illetve jó néhány márka használta arculatának felturbózásához, 2009-ben pedig a parfüm bizniszbe is beszállt.

2014 decemberében Lyme-kórt diagnosztizáltak nála, ami miatt évekre eltűnt a nagyközönség szeme elől. A mai napig kezelésekre jár, de állapota stabilnak mondható.

2017-ben, még betegsége alatt kezdte el új albumának munkálatait, és folyamatosan szivárogtatta az elkészült dalokat, míg végül idén februárra összeállt a teljes anyag. Egy új albumhoz pedig turné is jár...

 

Az album címe nem véletlen és nem üres frázis. A Lyme-betegség olyan baktériumfertőzés, ami súlyos mentális és fizikai problémákhoz vezethet, ha nem ismerik fel időben – általában fertőzött kullancsok útján terjed, és a diagnózis megállapítása után antibiotikumokkal kezelik. A legtöbb ember néhány hónapon belül felépül, Lavigne azonban nem volt ilyen szerencsés.

„Az elmúlt néhány évet otthon, betegként töltöttem a Lyme-kór elleni küzdelemmel." E küzdelem során megjárta a poklot, s eljutott eddig a pontig: „elfogadtam a halált, és éreztem, hogy a testem leáll..."

Hozzátette:

„Úgy éreztem, hogy megfulladok. Olyan volt, mintha a víz alatt lennék, és fel kell jönnöm a levegőért. De mintha egy folyóban lettem volna, ahol lenyom az áramlás. Képtelen voltam lélegezni. Imádkoztam Istenhez, hogy segítsen nekem, hogy tartsa a fejem a víz felett. Hogy segítsen nekem átvészelni a viharos időjárást. Közelebb kerültem hozzá. Édesanyám tartott a karjaiban."

A betegséggel való küzdelme során írta a feljebb bemutatott, “Head Above Water” című dalát. Az azonos című albumáról az "I Fell in Love with the Devil" című szerzemény kicsit kiverte a biztosítékot pár embernél.

Az énekesnő létrehozta a “The Avril Lavigne Foundation” -t. Az alapítvány a Lyme-kórral, és egyéb súlyos betegséggel küzdőket támogatja anyagilag, illetve oktatással, bátorítással.

A turnéról azt nyilatkozta:

„Csodálatos volt a Head Above Water USA-béli turnéja. Nem is tudom elhinni, milyen gyorsan lement. Látni az arcotokat minden este és érezni az energiátokat – pontosan erre volt szükségem. Nagyon hiányzott, hogy ott álljak a színpadon, hogy veletek énekeljek – óriási boldogságot jelent nekem, ezért még izgatottabb vagyok, mert bejelenthetem, hogy jövőre a Head Above Water Tour Európában, Japánba, Kínába és Délkelet-Ázsiába készül!"

Toljátok Avrilnak az energiát Bécsben is, 2020. március 22-én!

Avril Lavigne, koncert, Bécs, 2020, Head Above Water world tour, turné, betegség, Lyme-kór, új album

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek