Koncertek is lesznek a Bujtor István Filmfesztiválon

2020/07/20  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

A XI. Bujtor István Filmfesztivál vetítései mellett koncertek, színházi előadások, hajózás, veteránautós felvonulás, kiállítások és gasztronómiai programok is várják a közönséget Balatonszemesen augusztus 17. és 21. között.

Fotó: Pogány Madonna (1981.)

Fellép mások mellett Molnár Ferenc Caramel, az Irigy Hónaljmirigy, Hajdu Steve, Csengeri Attila, a Pécsi Nemzeti Színház művészei, a PTE Brass Band fúvósai, valamint a Bóbita Bábszínház,  a fesztivál kertmozijában pedig Ötvös Csöpi-filmeket vetítenek majd.

A fesztivál versenyprogramjába – Bujtor István életművét szem előtt tartva – a krimi, a rejtély, a vidámság, a fordulatokban gazdag emberi történetek, a versek és ezúttal a karantén témájával lehetett filmeket nevezni. A 141 nominált alkotás közül száz film jutott be a versenyprogramba, ezek többségét a közönség is láthatja a balatonszemesi Latinovits Művelődési Ház előtt, többnyire az alkotók jelenlétében.

A zsűri a Bujtor István-díjat – Bujtor hajójának kicsinyített, aranyozott mását, amely Árvay Zolta munkája – kategóriánként ítéli oda, de különdíjjal jutalmazza a legjobb rendezést, forgatókönyvet, operatőri munkát, vágót és színészi alakítást is, összesen egymillió forint értékben.

A nyilvános vetítéseket alkotói beszélgetések, közönségtalálkozók kísérik, augusztus 22-én pedig a Bujtor István vitorlás Emlékverseny lesz Balatonkenesén, Balatonaligán és Balatonalmádiban.

A fesztivál programja itt

 

 

Bujtor István Filmfesztivál, Balatonszemes

 

 

Szólj hozzá!


Mit hallgatott Magyarország 2026 első felében?

Mit hallgatott Magyarország 2026 első felében?

Elkészült a hivatalos magyar slágerlisták 2026 első félévét összegző rangsora, amely izgalmas képet ad arról, milyen zenék uralták az elmúlt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Kirk kapitány heavy metal lemezt ad ki (most olvassuk el még egyszer)

A Star Trek legendás Kirk kapitánya ezúttal nem az űrbe, hanem a heavy metal világába indul expedícióra: Iron Maiden-, Black Sabbath- és Judas Priest-feldolgozásokat rögzít, méghozzá olyan zenészek társaságában, mint Zakk Wylde, Henry Rollins vagy Ritchie Blackmore. Ha valakinek ez első hallásra meghökkentőnek tűnik, érdemes...

Parno Graszt – 35 év alatt megtanultuk, hogy a Mukinak van egy fia

A Parno Graszt története egy szabolcsi család történeteként indult. A közös zenélésből lett zenekar, a zenekarból országosan ismert név, de az a közeg, amelyből mindez kinőtt, 35 év alatt alatt sem változott meg. Ezt a három és fél évtizedes utat ünneplik 2027. január 22-én a Budapest Arénában egy egyszeri, különleges...
Új koncertek