Könyvajánló: Szörényi a konfliktusokról sem hallgatott

2015/04/27  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Vasárnap ünnepelte 70. születésnapját a magyar könnyűzene történetének egyik legfontosabb szereplője, Szörényi Levente. A Könyvfesztiválra megjelent Szörényi - Rohan az idő című önéletrajz visszatekintés egy komoly életpályára, sok eddig kevéssé ismert részlettel.

Könyvajánló: Szörényi a konfliktusokról sem hallgatott

"Rég volt, szép volt, tán igaz se volt. De mivel a jelenben is élnek ezek a zenék, csak azt tudom mondani, hogy mintha tegnap kezdődött volna. Az ember agyában, érzésvilágában, emlékeiben szűkre sűrűsödnek össze ezek az évtizedek, ötven éve kezdtük el az Illés zenekart" - mondta szombaton Szörényi Levente az MTI-nek adott interjúban.

A kötetben, amelyet Stumpf András írt és szerkesztett, Szörényi Levente a gyerekkorától kezdve az Illés együttesen, a Fonográfon és az István, a királyon át egészen a politikai és hitbéli kérdésekig, magánéleti változásokig veszi sorra a történéseket, számos eddig még kevésé ismert sztorival. "Vizuális memóriám van, s ha látom magam előtt életem képeit vagy filmjét, akkor könnyen megy az emlékezés". Mint megjegyezte, korábban született róla már könyv, Kocsis L. Mihály újságcikkeket gyűjtött össze és párosított egy vele készült mélyinterjúval.

"A mostani könyv esetében a régi összegyűjtött anyagok a háttérhez voltak jók, tavaly októbertől több alkalommal beszélgettem Stumpf Andrással a házamban, az első leülésünk éppen Koppány napján volt, amiből ő messzemenő következtetéseket vont le. A korábban velem készített interjúi miatt megbíztam benne, meg tudtam nyílni előtte" - fejtette ki Szörényi Levente.

A Rohan az idő című könyvben a zenész őszintén szól a pályáját végigkísérő konfliktusokról is, ezek közé tartozik a szerzőtársával, Bródy Jánossal kialakult kapcsolat állandó hullámzása. Szörényi 1978-ig vezeti vissza ennek origóját, amikor Kovács Katinak másik szövegíróval, Adamis Annával készített lemezt.  "Megpróbálok helyesen emlékezni ezekre a konfliktushelyzetekre, ha tévesen teszem, az egészen más, mintha direkt próbáljuk megmagyarázni, ki mit tett és ki a hibás. A Kovács Kati-lemez körüli helyzet, meg később a szólóalbumaink kezelésével történt dolgok is a Hanglemezgyár akkori vezetői, az Erdős-Bors kettős politikával átszínezett kavarása miatt volt. Akkor nem tudtam azt sem, hová tartozik Bródy János, ezért a szövegekre hagyatkoztam" - idézte fel Szörényi Levente.

Kitért arra, és erről a könyvben is szó van, hogy az Illés együttes híres logóját a hangjegyeket húzó lovas szekérrel, a felkelő nappal Szörényi Levente édesapja rajzolta meg. "Apámnak nemcsak a pofonokat köszönhetjük a bátyámmal, hanem az elképesztően tematikus nevelést, ami belénk ívódott. Kitűnő grafikusművész volt, de munkái nem kerültek a nyilvánosság elé".

Szörényi Levente arról is mesél a könyvben, hogy az István, a király fontos előzménye volt, amikor látta és hallotta az 1973-ban bemutatott Jézus Krisztus Szupersztár című musicalt, illetve filmet. "Az azt követő években egyre biztosabb lettem abban, hogy az úgynevezett beat, később rockzene dzsesszes és egyéb keresztezéssel sokkal többre képes. Egy rockoperát úgy kell megkomponálni, hogy az eleve szerves egységet alkosson a szimfonikus felállással, erre 1973-ban még nem álltam készen, tíz évvel később viszont már igen. Fontos előzmény volt az István, a királyhoz egy évvel korábban, 1982-ben a Kőműves Kelemen rockballada kirobbanó sikere, abban már kipróbálhattam drámai vénámat".

Az Illés zenekar tavaly ünnepelte 50. születésnapját, a Beatünnepen több koncerten színpadra lépett Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs (Illés Lajos és Pásztory Zoltán már nem él). A zenész nem zárta ki, hogy az 1974-től tíz éven át aktív Fonográf együttes, amely 2004-ben egyszer visszatért, még színpadra áll, "bár mi nagyon cizellált vokális zenét játszottunk, és úgy látom, ennek nem kedvez az idő".

Az István, a király felújított változatának bemutatója idén augusztusban lesz a Városligetben, a Királydombon. Szörényi Levente megemlítette, hogy befejezés előtt áll a Tanúhegyek című új műve, egy mozgásszínházas oratórium, valamint szeretne tető alá hozni egy nagyszabású Atilla-filmet, bekapcsolva közép-ázsiai országokat.

Szörényi Levente végül elmondta, hogy a családdal, rokonokkal, unokával ünnepel vasárnap, meghívta őket egy tortára, egy kávéra.

A Szörényi - Rohan az idő című kötet a Helikon Kiadó Trubadúr Könyvek sorozatában jelent meg, zenés bemutatója kedd este lesz a fővárosi Muzikum Klubban.

 

 


Képtár

  • Könyvajánló: Szörényi a konfliktusokról sem hallgatott kép 42275
 

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek