Március 19: ugyanazon a napon született Szécsi Pál és Pál Dénes

2024/01/11  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Más közös is van bennük: mindketten kiváló énekesek, mindkettejüket szereti a közönség – ráadásul úgy adódott, hogy nem sokkal a közös jeles nap előtt Pál Dénes is fellép a Szécsi Pál emlékének ajánlott arénás nagykoncerten.

 Március 19: ugyanazon a napon született Szécsi Pál és Pál Dénes

Több mint tíz éve, hogy Dénes lett „Magyarország Hangja”. A miskolci fiút, aki még a húszas éveinek elején járt, már ekkor Szécsi Pál utódaként emlegették. Pár évvel később pedig, a Sztárban Sztár szereplés láttán már nem is lehetett kérdés... Az pedig a csodával határos egybeesés, hogy mindkét énekes ugyanazon a napon született.

„Szívesen éneklem a dalait, és óhatatlan, hogy ilyenkor igyekszem egy kicsit átlényegülni, olyanná válni, mint korának talán legnagyobb sztárja” – meséli.

Szécsi Pál egyénisége, sármja és hangja többmillió ember szívét hódította meg, örvényként szippantotta be rajongóit, nem csoda, ha a ma előadóit is elvarázsolja, ha előveszik a legnagyobb slágereket, mint a Két összeillő ember, a Gedeon bácsi, az Egy szál harangvirágot és a többi örökzöldet.

„Szécsi idén lenne 80 éves, ez alkalommal egy nagyszabású emlékkoncertet tartunk a Budapest Arénában, ahol kiváló társaimmal, Miller Zoltánnal, Nagy Sándorral és Serbán Attilával felidézzük a fiatalon elhunyt énekes legnagyobb, legismertebb dalait” – mondja Dénes. (Jegyeket csatoltuk.)

„Ráadásul márciusban, pontosabban március 10-én, ami nagyon közel van Szécsi Pál születésnapjához, március 19-hez, ami egyben az én születésnapom is” – tette hozzá az énekes.

„Persze ebből még nem kell messzemenő következtetésekre jutni, hisz’ mondjuk Bruce Willis és Kabos Gyula is ezen a napon született, és elég nehéz szoros párhuzamot vonni közöttük” – mondja nevetve, aki, lássuk be, inkább hasonlít Szécsi Pálra, mint Kabos Gyulára. És tényleg :)

 

Csak egy tánc volt – de százerek ragadtak tollat annak idején Szécsi Pál miatt

 

 

 

 

 

Szécsi Pál, Aréna, Miller Zoltán, Nagy Sándor, Pál Dénes, Serbán Attila

 

 

Szólj hozzá!


HangFeszt Fóton a Szent Efrém zenekarral (is)

HangFeszt Fóton a Szent Efrém zenekarral (is)

Azért a férfikart emeltük ki, mert éppen hétfőn hallottuk őket az Artisjus-díjátadón – életünkben először. Ez a rövidke fellépés annyira...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Szerdán nyílik Tarján Zsófi kiállítása a Dantéban

Az esemény szerint a témák: popszakma, megáll az idő, repülés. A képeket meg lehet vásárolni és egy hónapig meg tudjátok nézni a helyszínen (1023 Török utca 1.).

Charlie, Margaret Island, Magna Cum Laude, Kiscsillag, Honeybeast: 20 helyszínen több mint 50 program a Gizella Napokon

Május 6. és 12. között 20 helyszínen több mint 50 ingyenes zenei, családi és gasztronómiai program várja az érdeklődőket a veszprémi Gizella Napokon.
Új koncertek