Menopauza

Marlene Dietrich Óbudára látogat

2016/04/01  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Marlene Dietrich Óbudára látogat, Janikovszky Éva 90. születésnapját pedig színházi előadással ünnepeljük áprilisban. A KULTKIKÖTŐ saját produkciói most az Óbudai Társaskörben, Szentendrén és a Pesti Magyar Színházban láthatók.

Marlene Dietrich Óbudára látogat

Boomerang Baby – Marlene Dietrich ABC

Fullajtár Andrea egy háromtagú jazz-zenekarral, számos ismert slágerrel és egy Magyarországon még sosem hallott Marlene Dietrich-szöveggel idézi meg a pacifista vamp alakját, s fűzi a díva gondolataiba saját hangját, világát. Novák Eszter rendezésében egy egyedi és különleges, humoros és drámai zenés est jött létre, mely április 4-én 19.00 órakor az Óbudai Társaskör műsorán szerepel.

„Ha jobban beleásod magad egy ember életébe, akiről kívül látszik valamennyi, mindig feltárul egy világ. Művészembereknél általában ritka, hogy ne találnál még sok más kincset amellett, hogy maga az életműve egy kincs. Alapvetően az érdekelt, hogy egy szórakoztató estet csináljunk dalokkal, szellemes szövegekkel. Csak aztán az egész nyilván ki­adott egy sokkal összetettebb nőalakot.” (Fullajtár Andrea)

Az esten részletek hangzanak el a Dietrich ABC című műből, és természetesen megszólalnak a legnagyobb slágerek is: a Fallin' in Love Again, a Boomerang Baby, a Sag mir wo die Blumen sind, és a kihagyhatatlan Lili Marleen.

„Karcos-mély hangú füstös-vamp. Flaszternyerseséget és érzékiséget mesterien ötvöző díva, akiért megőrültek férfiak és nők. A maszkulin erőt és mágikus nőiességet ördögien elegyítő isteni Marlene…Sztorizik a díva, egymás után fedik fel magukat a Dietrich ABC betűi, és szép lassan kirajzolódik előttünk a vamp-álarc mögött lakozó ember. Sőt, az is bebizonyosodik, hogy egy hastáncbetét drámai is lehet… Egy pacifista kiáltvány, tele iróniával, a néhai díva szavaival megfogalmazva – súlyosan aktuális gondolatok a jelenkor színművészének tolmácsolásában.” (Euronews)

Az est alkotói:

Fullajtár Andrea, Gátos Iván (zenei vezető, zongorista), Gátos Bálint (basszusgitár), Kaszás Péter / Gyenge Lajos (dob), Zöldi Gergely (ötletgazda és fordító), Papp János (jelmez), Novák Eszter (rendező)

Bővebb információ és jegyvásárlás: http://www.obudaitarsaskor.hu/

 


Janikovszky Éva: A lemez két újabb oldala

Április 8-án és 23-án két különböző, még sohasem látott verzióját mutatja be A lemez két újabb oldala című képzeletszínházi előadásnak a KULTKIKÖTŐ Szentendrén és a Pesti Magyar Színházban. A Janikovszky Éva írásából készült kétszer másfél órás nevetőizom tréninget olyan művészek tartják, mint Láng Annamária, Kovács Patrícia, Horváth Lili, Fullajtár Andrea, Elek Ferenc, Sipos Imre és Nagy Viktor.

“Gyűjteményünk zene nélküli, pusztán szövegekből álló lemezeket tartalmaz, melyeknek emelkedő vagy lejtő dallamát egyedül az élőbeszéd sodra szabja meg. Gyakran játszott, örökzöldeknek is beillő lemezek ezek, amelyek mindenkor a szerző véleményét, határozott állásfoglalását, helyeslését vagy helytelenítését, egyetértését vagy tiltakozását, elragadtatását vagy felháborodását hivatottak tolmácsolni az élet egy-egy mindennapi kérdésében.”

„Biztos mindenkinek ismerős, ha a saját véleménye nagyon eltér a saját – adott esetben fél órával ezelőtti – véleményétől, csak mert közben egy másik szerepbe került, és már nem az anyukáját kell győzködnie ugyanarról, hanem a gyerekét. Nyilván néha nagyon nehéz nevetni ezeken a helyzeteken, de egy sötét nézőtéren simán lehet úgy csinálni, mintha ez nem rólunk szólna, hanem másokról… a röhögés feloldja azokat a gátlásokat, amik ezekben a helyzetekben rakódnak ránk. Szóval ez valami felszabadító röhögés, amiből kevés van az életünkben, miközben minden más módszer hatástalannak tűnik az élet nagy kérdéseinek kezelésére.”

Az áprilisi előadások részletei:

A lemez két újabb oldala

képzeletszínházi előadás két felvonásban

Április 8-án, pénteken 19.00 órakor a Szentendrei Tavaszi Fesztivál keretében a Pest Megyei Könyvtár Színháztermében

Az első felvonásban
…a lemez A oldalán hallható: Fullajtár Andrea
…a lemez B oldalán hallható: Kovács Patrícia

A második felvonásban
…a lemez A oldalán hallható: Nagy Viktor
…a lemez B oldalán hallható: Sipos Imre

A lemez két újabb oldala

A produkció két felvonásos női és férfi változatának budapesti bemutatója az írónő 90. születésnapja alkalmából április 23-án, szombaton 19.00 órakor a Pesti Magyar Színházban

Az első felvonásban
…a lemez A oldalán hallható: Horváth Lili
…a lemez B oldalán hallható: Láng Annamária

A második felvonásban
…a lemez A oldalán hallható: Nagy Viktor
…a lemez B oldalán hallható: Elek Ferenc

A lemezt elővette és feltette: Tollár Mónika


 

 

Szólj hozzá!


15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek