Megelevenedik az MVM Dome-ban a hippikorszak: HAIR koncert-show

2025/02/28  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A világhírű musical/film mindenki által ismert számai most először csendülnek fel eredeti nyelven Magyarországon, olyan művészek előadásában, mint például Bereczki Zoltán, Falusi Mariann, Fekete Giorgio, Sena Dagadu vagy Vitáris Iván.

Megelevenedik az MVM Dome-ban a hippikorszak: HAIR koncertshow

A produkció megidézi a '60-as-'70-es évek szellemét: a szabadság iránti szenvedélyt, a szeretet összetartó erejét, az összefogásban rejlő erőt és a békéért folytatott kitartó küzdelmet.

Az 1967-es HAIR Broadway musicalt 1979-ben követte Milos Forman azonos című filmje, amelyben a fiatalok vietnámi háború elleni tiltakozása mellett megjelent a szexuális forradalom, a generációs konfliktusok szimbolikája, valamint a személyes választás szabadságának fontossága is. A HAIR nem csupán egy korszak lenyomata, aktualitása nem múlik, ma is emlékeztet minket arra, hogy a világunkat összetartó alapértékek kortalanok.

A jól ismert dallamokat a Fonogram-díjas Subtones zenekar kelti életre, melyekre a nemzetközi hírű Duda Éva Társulat külön erre az alkalomra álmodott meg koreográfiákat.

Szerzők:

  • Zene: Galt MacDermot
  • Dalszöveg: Jerome Ragni, James Rado

Az előadás létrehozói:

Zenei előadók:

  • Sena Dagadu
  • Vitáris Iván
  • Fekete Giorgio
  • Bereczki Zoltán
  • Falusi Mariann
  • Veréb Tamás
  • Urbányi Zóra (ZÓRA)   
  • Szaszák Zsolt
  • Márkus Luca
  • Ferenczi György
  • Ekanem Bálint
  • Ferenczi Bora

Közreműködik a Subtones zenekar valamint a Duda Éva Társulat.

Zenei vezető: Subicz Gábor

Rendező - koreográfus: Duda Éva

HAIR, Duda Éva Társulat, MVM Dome

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek