Mégis lesz (majdnem) LGT?

2016/11/10  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Különös helyzet alakult ki az LGT-vel kapcsolatban azzal, hogy két egykori tag, Karácsony János és Solti János ismét beszállt a Zenevonat Szuper-koncert sorozatba.

Mégis lesz (majdnem) LGT?

„Semmiképpen nem fogunk LGT-néven vagy LGT-t idéző műsorban részt venni. Nem fűlne hozzá a fogunk, hogy ilyet csináljunk, és semmi ilyen szervezésében nem akarunk részt venni” – nyilatkozta Presser Gábor ebben az interjúban.

Most pedig arról szól a hír, hogy februárban Budapesten a Zenevonat című produkció keretén belül az LGT dalai csendülnek majd fel, ráadásul az együttes két eredeti tagjának közreműködésével.

A közlemény szerint a rajongók a jól ismert slágereket az LGT ikonjaival, Karácsony Jánossal és Solti Jánossal élvezhetik, fellép a műsorban a fiatal generáció két legígéretesebb előadóművésze Heincz Gábor Biga és Veres Mónika Nika, aki Katona Klári slágereiből is előad majd ezen az estén. A zenekari kíséretet a legfoglalkoztatottabb együttes az Abrakazabra zenekar szolgáltatja majd.  A koncerten a  70-es, 80-as évek egyik legkiemelkedőbb, legmeghatározóbb hazai együttesének olyan slágerei csendülnek majd fel, mint  a A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián, az Annyi mindent nem szerettem még, a Miénk ez a cirkusz,Mindenki,Álomarcú lány,Nem adom fel...

Nos, ha elolvassuk Presser szavait, akkor ez a műsor nagyon is az LGT-t idézi, ami pusztán az állásfoglalás bizonyos értelmezéséből tűnik fel, egyébként szerintünk a rajongók jelentős részének nincs azzal baja, hogy Somló Tamás távozása után Karácsonyék fent maradnak a zenevonaton, amelynek szervezői egyelőre még mindig az elhunyt LGT-taggal hirdetik a produkciót.


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek