Moszkva első számú örmény rockzenekara - kell ennél több? Deti Picasso Lite a HAjón

2014/05/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Deti Picasso lassacskán már budapestinek mondható. A két alapító tagj, Gaya és Karen Arutyunyan három éve ideiglenesen leállította örmény etnorock zenekarát, hogy duóban folytassa Wattican Punk Ballet néven. Ám most eljött a pillanat a visszatérésre.

Moszkva első számú örmény rockzenekara  - kell ennél több? Deti Picasso Lite a HAjón

Az állandóan megújuló és változó Deti Picasso most első körben egy akusztikus műsorral tér vissza, ahol a teljesen új, örmény népzenei gyökerekből építkező szerzemények mellett egy pár régi klasszikus szám is elhangzik. Gayat és Karent a hárfás Anasztázia Razvaljajeva és a dobos Porteleki Áron kísérik.

Május 14-én a Deti Picasso kicsit szokatlan formában, kevésbé pörgős, de annál misztikusabb produkcióval lép a Hajó színpadára. Gayaék nem titkolják, új anyaggal és felállással akarnak visszatérni.

Ha Djivan Gasparyan az örmények melankolikus természetét tükrözi, a System Of a Down pedig az ellenkezőjét, akkor a moszkvai örményekből álló Deti Picasso eme két érzésvilág ötvözetét nyújtja. A Deti Picasso már többször járt Magyarországon, tagjai igen jó viszonyt ápolnak a Másfél zenészeivel és Grencsó Istvánnal, ennek eredményeként közös fellépésekre sőt, közös számok írására került sor.

Talán ennek is köszönhető, hogy itthon valóságos kultusz alakult ki a Szigeten és az A38 Hajón is többször fellépő örmény-orosz zenekar körül. Három éve budapesti székhellyel megalapították a Wattican Punk Ballet freak rock duójukat, mellyel lassacskán egész Európát feltérképezték. 


 

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek