Művészbarátait is meghívta Másik János a Várkert Bazárba

2017/08/27  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

A Várkert Irodalom sorozat keretében a Várkert Bazár Öntőház udvarában tart estet Másik János szeptember 2-án, szombaton. Vendégként fellép Jónás Vera, Nagy Zsuzsanna, Vörös Eszter és Kamarás Iván.

Fotó: Várkert Bazár

A 65 éves Másik János 1972-76 között az Interbrass együttes zenei vezetője volt, 1977-79 között a Kőszegi Group, 1980-tól a Dimenzió tagjai között szerepel, közreműködött a Supergroup lemezén (1982) majd az Európa Kiadó (2016-ig), a Trabant és a Balaton zenekarokban játszott. 1986-90-ben saját zenekarával, a Trance Balance-szal koncertezett. Számos filmzenét szerzett, közöttük volt a Városbújócska (1985), a Meteo (1989) és a Hídember (2002). Írt színpadi zenét is és dalokat Cseh Tamásnak, Bontovits Katinak. Lemezei: MJMJ (1994, Menyhárt Jánossal közösen), A Másik - Peepshow-mennyország (1997), Iguana bár (2001).

A hetvenes évek eleje óta a pályán lévő Másik János zeneszerző, billentyűs azokat a művészbarátait hívta meg az estre vendégnek, akiket a közelmúltban ismert meg, barátaivá váltak, akiknek egyaránt tiszteli a művészi és emberi kvalitásait, és akikkel már az első találkozás után eldöntötte: egyszer majd készítünk valamit együtt.

"Az elmúlt nyolc-tíz év koncertjei, amelyek egy olyan kultúrkör világán belül zajlottak, amely maga is többrétegű, mind korosztály, mind társadalmi státusz és még számos más tekintetben, azt a következtetést adták számomra, hogy dalaimnak van egy speciális világa. Néhány barátom említette, hogy kedvelik az írásaimat és a képeimet is. Röviden ez vezetett az esthez" - fogalmazott Másik János.

Az est címe: Szabad-e hosszan bámulni a végtelent? Visszabámul rád...

Lesznek dalok, amelyek dalok, de történetek is egyben. Versek, amelyek lehetnek még dalok. Történetek, amelyek felismerhetőek, borzongatóak, kedvesek. Képek, amelyek váratlanul egymáshoz kapcsolódva zenei struktúrákba rendeződtek.


   

Várkert Bazár, Másik János, koncert, irodalom

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek