Myra Monoka Pulius Tibivel lép fel az Akváriumban

2023/12/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A címben szereplő 3 tulajdonnév közül kettővel tisztában vagyunk: őszintén szégyelljük magunkat, hogy a főszereplő nevét először hallottuk. Úgyhogy, ha te sem vagy túl tájékozott vele kapcsolatban, már ketten vagyunk, de a rendelkezésünkre bocsájtott sajtóanyag segítségével mindjárt képben leszünk.

Myra Monoka Pulius Tibivel lép fel az Akváriumban

Myra Monoka, azaz Nagy Eszter  énekes, dalszerző és producer. Dinamikus, soulful setjeivel a fesztiválok és budapesti klubok, rendezvények kedvelt előadója.

Kislánykora óta erre a pályára készül. Tanulmányait a Bartók Béla Konzervatóriumban kezdte, majd útja a tengerentúlra vezetett, hogy Miamiban csiszolja tovább produceri tudását SAE Institute-ban, ahol többek között a háromszor Grammy-díjra jelölt, többszörös platinalemezes Krunkadelic (Elton John, Sean Paul) volt a tanára.

Olyan A-listás producerekkel dolgozott, mint a Grammy-díjas brit Matt Lawrence (Adele, Beyoncé, Amy Winehouse), de rendszeres résztevője nemzetközi dalszerző táboroknak Los Angelesben, Londonban, Párizsban is. Egyike volt annak a hat magyar dalszerzőnek és énekesnek, akik részt vehettek Nashville-ben egy intenzív, 12 napos dalszerző kurzuson Cher, a Kiss, Bon Jovi és az Aerosmith dalszerzőjének és zenei producerének, Desmond Childnak a vezetésével.

Legutóbbi dala legalább negyven nemzetközi Spotify listára felkerült, sőt  a New York-ira is. Itthon a Petőfi Rádióban is rotációba került, ami azért kiemelkedő, mert évek óta ez az első angol nyelvű magyar dal, amellyel ez megtörtént. Eközben az egyik legnagyobb belga rádió is rotációban játssza a Focus cím dalt, amit a Belauval készített.

SEASON:ONE elnevezésű, december 15-i  koncertjén kiderül, mit is takar az az új stílus, amit ő neo-soul-popnak nevezett el. Ez a koncert a szerzői estje lesz saját dalokkal, amelyet a saját zenekarával szólaltat majd meg, a vendége pedig nem más lesz, mint alkotótársa és jó barátja, a Supernem gitárosa, Pulius Tibor.

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, a lánnyal, aki a promótere szerint a világhínév előtt áll, itt olvasható interjú. Szívből drukkolunk neki mindehhez!

 

Myra Monoka, Pulius Tibi, Akvárium

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek