Nagyon Zorall: 15. szülinap és farsang Újbudán

2017/02/14  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Február 17-én 15 éves szülinapi Zorall Parti lesz a Barba Negrában a Hollywood Rose zenekarral, egy közös farsangi összejövetel szolid keretein belül...

Nagyon Zorall: 15. szülinap és farsang Újbudán

 

2002. 02.02-án, 2 óra 02 perckor öt zenész sóhajtott fel egyszerre: „no, akkor elkészültünk, kész a zenekar”.

Aki nem ismerné a sztorit, Barbaró Mester - Zámbó Jimmy e földi létének sajnálatos távozása után - szívében hatalmas űrt érezvén, fájdalmának enyhítése érdekében, nyakába akasztotta gitárját, s elkezdett saját magának Jimmy számokat gyártani rockosított verzióban. A felvételeket megismertette barátaival, kik pár sör mellett heves bólogatásba kezdtek, s bíztatták szomorú szamurájnak éppen nem mondható, bánatos Mestert, hogy folytassa eme tevékenységét, s szedjen hozzá össze egy bandát, mellyel koncert formában is élvezhető lenne ez a muzsika.

Mit sem sejtettek ők még arról, hogy a "Zorall-érzés" kerítette hatalmába a lelkes hallgatóságot.

Hangya, a basszeros (Lévai-Hangyássy László), az első pár próbát megélt dobos helyére, Bonyhádi Bálint pergő kezű-ratatata érkezett, súlyos ritmikai képletekkel, s fent említett Barbaró Mesterünk - ki gitár szólisztikus érzéseit elnyomva magában, csakis a ritmus gitározásra koncentrálva - Szőke Gábort, alias "Szöszőt", a rock'n'roll gitározás hatalmas tehetségét állított maga mellé.

A banda a Zorall nevet kapta, melyet az énekes Szendrey "Szasza" Zsolt Károly (hivatásos krákogó és női szívek megremegtetője) akkor még kissé kétes mosollyal fogadott. A repertoár tekintetében terítékre kerülő, Nagy Magyar popklasszikusok mellé passzintott, külföldi rock klasszikusok hatalmas lelkesedést, headbengelést, és metálvillázást váltott ki a lelkes nagyérdeműből, még akkor is, amikor a Sziget feszt tánczenei fesztiválsátrában a zenekar mindössze nyolc számos szettjét kétszer adta elő egymás után, egyszer Zorall-ingben, egyszer pedig félmeztelenül.

Néhány tagcsere után állandósult a zenekar összetétele, szőke loboncos Weisz "Kicsi" Zorall László, balkezes "parasztGibsonos" hajpörgető, vicsorító gitárnyűvő, és az ex-sing singes - remek kettő/négyes tempójú dobos (Münchausen báró, s Hári János magasságait kenterbeverő vidám történeteket előadó szórakoztató kisiparos) Boros Péter "Pöpi" (csembaló és kandalló művész) érkezett s épült bele a zorallságba.

No igen, ez volt a kezdet és a múlt, a zenekar bontogatta szárnyait, s ahol lehetőség adódott ott fel is lépett, Hangya Májsztró összekapta a csapatát s a vidámsággal telített Zorall busz lelkesen járta a fesztiválokat, motoros találkozókat, falunapokat, koncerttermeket, egyre fokozódó néptömeggel, kik lassan magukba itták - szó szerint is :) - a zorallság érzését, családi hangulatát.

Kevesen, de tudhatják páran, a Zorall börtönökben is volt, no nem fejvesztett mulatási szokásai miatt, hanem jótékony megfontolásból, a rácsok mögött megfeszült bentlakók, napjai jobbá tétele érdekében. A sajátságos kivezényelt közegben is parádésan megállta helyét, s néhány fogvatartott - bizonyíthatóan - jó útra térését és előidézte.

A Zorall lelkesen gyártotta lemezeit, melyeket hatalmas siker koronázta. Telt házas koncertek, fesztiválok, Zorall Sörolimpia, kalóz túrák, közös utazások a rajongókkal Erdélybe és a Felvidékre, együtt végig megélve a turnézás örömeit, másnapos fájdalmait és boldog pillanatait. Majd jött London, Dublin bevétele, és ki tudja, hogy hová visz még a Zorallosok útja.

Egy biztos, február 17-én a Prielle Kornélia utca 4-be...

 


 

 

Szólj hozzá!


Filléres emlékeim - Bródy 80 pop-up kiállítás a Magyar Zene Házában

Filléres emlékeim - Bródy 80 pop-up kiállítás a...

Nyolcvanadik születésnapja alkalmából – isten éltesse! – pop-up kiállítás nyílt a Magyar Zene Házában Bródy János tiszteletére. Az Illés...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Hellmann's kutatói a hangtani szabványok alapján a majonézt hangszernek minősítették

A cég egy friss kísérletben hangtani szempontból vizsgálta a majonézt: hogyan reagál különböző érintésekre, milyen frekvenciákat produkál, és mennyire tekinthető kontrollálható hangforrásnak. Az eredmény: a definíciók szerint akár hangszerként is értelmezhető.

Emlékeztek arra, amikor Johnny Deppék a fellépés előtt nem sokkal lemondták a budapesti koncertjüket?

Mi nagyin is emlékszünk, hiszen ott álltunk már az Aréna előtt, a téren, amikor bemondták, hogy lehet hazamenni... Úgy tűnik, az eset nem volt egyedi, de amíg a magyarországi lemondásnak tudomásunk szerint nem voltak jogi következményei, máshol nem hagyták annyiban a dolgot.
Új koncertek