Natessék: az A38-on zúznak a csajok

2019/01/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Február 1-jén mutatja be új lemezét Budapesten a Dorothy zenekar. A Tessék! című album dalait az A38 Hajón hallhatja a fővárosban először élőben a közönség.

Natessék: az A38 Hajón zúznak a csajok

A Dorothy zenekart 2011-ben három Heves megyei csaj alapította, akik egy hangszerboltban ismerkedtek meg annak idején. A kezdetben főként feldolgozásokat játszó trió a mai napig ritka színfolt a hazai rockpalettán, akiket – bárhová mennek – mindig örömmel fogad a közönség. A banda már többször bejárta az országot, turnézott többek közt a Tankcsapda, a Road és a Kowalsky meg a Vega zenekarral, miközben folyamatosan gyártották az új dalokat. Negyedik stúdiólemezük – egy exkluzív születésnapi kiadvány után - tavaly ősszel jelent meg, mellyel a hosszú útkeresés után úgy tűnik, révbe ért a zenekar.

„Hét év alatt rengeteget változik az ember. Én még szinte kislány voltam, mikor elkezdtünk közösen zenélni. Igazából örülök, hogy már nem vagyok ugyanaz, mint akkor, ahogy Klo és Dodo sem, ami az új lemez dalain is hallatszik” – mondja Brigi, a Dorothy gitárosa. „Ezen az albumon körvonalazódik igazán, hogy valójában milyenek vagyunk mi hárman. A címe sem véletlenül ’Tessék!’felnőttünk, ilyenek lettünk, ez a Dorothy!”

Az új lemezen összesen 10 dal szerepel, köztük egy Ossian feldolgozással, mely egy korábbi válogatásalbumra már felkerült. A nóták főként a szerelem tematikáját boncolgatják, amit Brigi elmondása szerint felnőttként már mindhárman egészen máshogy élnek meg. Több szerzeményhez klipet is forgatott a zenekar – legutóbb az Ellenállható című számhoz készült videó, mely a napokban került fel a banda YouTube csatornájára.

A lemez anyagával októberben indult turnézni a zenekar, végigjárva Magyarország legnépszerűbb klubjait. Bár az ünnepekre rövid pihenőt tartottak, hamarosan újra a húrok közé csapnak a csajok: legközelebb február 1-jén, a budapesti A38 Hajó gyomrában állnak színpadra, hogy a fővárosi közönségnek is bemutassák az új albumot. A turné kiemelt bulijának számító budapesti koncerten a Helo Zep! csapata melegíti a közönséget.

Dorothy, Tessék!, lemezbemutató, A38

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek