Ne állj meg soha: Korál-születésnap az Arénában

2017/10/01  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Fennállása negyvenedik évfordulóját nagykoncerttel ünnepli a Korál együttes 2018. május 5-én a Papp László Budapest Sportarénában.

Ne állj meg soha: Korál-születésnap az Arénában

Balázs Fecó billentyűs, énekes, zeneszerző egy közösségi fórumon, videoüzenetben jelentette be, hogy több mint tíz év hallgatás után újra színpadra lép a Korállal.

"Eljátszunk mindent, amit a rajongóink szeretnek tőlünk, igyekszünk összefoglalni életművünket" – nyilatkozta Balázs Fecó.

A zenész a hatvanas évek végétől a Neotonban, majd a hetvenes évek elején a Taurusban zenélt. Korál néven 1978-ban három fiatal muzsikussal - a korábban a Beatricében játszott Fischer László gitárossal, Scholler Zsolt basszusgitárossal (őt később Fekete Tibor váltotta) és Dorozsmai Péter dobossal - állt össze: a stílus a hard rockot a lírai dalokkal vegyítette.

"A két eltérő stílus ötvözete adta meg azt a hangzást, amelyet Magyarországon talán mi csináltunk először, és azóta sem volt sok követőnk: ez a lírai rock. A Korál első lemeze a ma már hihetetlennek tűnő csaknem 250 ezer példányban kelt el" – mondta Balázs Fecó egy korábbi interjúban.

A Korál zenei világa azonnal szinkronba került Horváth Attila szövegíró gondolataival; mint a billentyűs fogalmazott, nagyon hitelesek ezek a szövegek, amelyeket áthat az érzelem. A csapat négy remek lemez (I. - 1980, A túlsó part - 1982, Az óceán - 1984, Korál IV. - 1986) után 1986-ban leállt. A Balázs-Horváth kettős olyan slágereket írt, mint a Maradj velem, az Anyám, vigasztalj engem, a Kergesd el a felhőt a házamról, a Kölykök a hátsó udvarból vagy a Homok a szélben.

Balázs Fecó sikeres szólókarrierbe kezdett, majd a Korál 1997-ben újra összeállt és fellépett a Kisstadionban. A zenekar 2006-ban egy zömmel új dalokat tartalmazó lemezt is kiadott Ne állj meg soha címmel.

Dorozsmai Péter, Fekete Tibor és Fischer László Tamás idén a Magyar Érdemrend Lovagkeresztet vehették át, Balázs Fecó tavaly kapott Kossuth-díjat.

A Korál zenekar koncert.hu-nak adott exkluzív interjúja:

További információk a koncert csatolt adatlapján!

Korál, koncert, Papp László Budapest Sportaréna, Balázs Fecó

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek