Negyedszer is lármáznak a csajok a Dürerben

2020/01/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Immáron hagyomány, hogy egy estére összegyűlnek hazánk női zenészei, és kitömik a Dürer nagytermét. A Dáma Lárma idén március 7-én – a nőnap előestéjén – lesz.

Negyedszer is lármáznak a csajok a Dürerben

A poptól a metálig jó pár műfajba belekóstolhatunk majd az est folyamán. Láthattunk már különböző egzotikus tánccal vagy dobshow-val fűszerezett produkciókat is, idén pedig a zenetörténelem kerül a főszerepbe: a hippi- vagy glamkorszak ugyanúgy felelevenedik majd a színpadon, mint a Bay Area thrash metálja, a '80-as évek klasszikus rockja, vagy épp egy-egy fiú- vagy lánybanda a következő évtized pophullámából, de persze napjaink legmenőbb dalaiból is merítenek majd a csajok. 

A mindegy 50 zenészcsaj már javában dolgozik a programon, idén is lesznek „újoncok", és olyanok is, akiket már jól ismerhetünk az előző három Dáma Lármáról, a fő show előtt pedig négy csajbanda egy-egy rövid műsora melegíti be a terepet: a Holy Chicks, a The PinUps, a szegedi Armynas és az ez alkalomból újra összeállt Buttercup

Akik eddig biztosan ott lesznek:

Énekesek:
Király Anna, Dudás Ivett, Horváth Anett, Besnyő Gabi, Karai Anna, D. Nagy Ági, DiJo, Farkas Saci, Szölgyémi Melinda, Pető Andi, Roboz Réka, Szeszti, Boda Evelin, RIA, Gréti, Szibilla, Csányi Lilla, Hunyadkürti Évi, Polczer Nóri, Sicu.

Dobosok:
Kelemen Ági, Tiszai Vivi, Fekete Andi, Árendás Anita, Antal Lilla, Tarr Linda, Ferenczi Bebi, Barsi Evelin, Felföldi Fanni.

Gitárosok:
Bulatovits Évi, Máté Évi, Králik Beáta, Brányi Vivi, Kövecses Evelin, Rejtő Stefi, Hajdu Dia, Tajti Emma, Lahucsky Kriszti.

Bass:
Kappel Bogi, Marielle Montagnon, Simon Anna, Biró Ági, Hain Réka, Horváth Kitti, Sebestyén Tünde, Jutasi Szandra, Felföldi Fanni.

Zongora:
Glowacz Dorina, Sárközi Ágnes.

Dáma Lárma, Dürer kert, csak csajok

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek