Nem haragszik ám rátok Yungblud – sőt, nyáron a Budapest Parkban találkozik is veletek

2024/02/01  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A csupán 26 éves énekes-dalszerző zenéjén keresztül képes megszólítani teljes generációját, hangot adni az ő problémáiknak, örömeiknek és vágyaiknak – talán ennek köszönhető a kissé morcos arckifejezése ezen a fotón :) Tavaly a Sziget Fesztiválon láthattátok, most pedig első önálló magyarországi koncertjére készül június 9-én a Budapest Parkban.

Nem haragszik ám rátok Yungblud – sőt, nyáron a Budapest Parkban találkozik is veletek

YUNGBLUD, azaz Dominic Harrison az angliai Yorkshire-ben született. Gitárt először kétévesen vet a kezébe, 10 évesen már saját dalokat írt, 26 évesen pedig a generációja hangjának kiáltották ki, zenéjét arra használja, hogy hangot adjon a generációját érintő, szerinte fontos problémáknak, egyesítse őket és erőt adjon a mai fiataloknak. A kezdetben a színészkedéssel kacérkodó előadót 2018-ban ismerte meg a világ, ekkor jelentkezett első EP-jével. Végre megjelent egy hang, aki nem félt elmondani generációja tapasztalatait: a dzsentrifikációt, a bántalmazást, a problémás neveltetést és a politikai korrupciót. A 21st Century Liability című debütáló albuma megjelenésekor Harrison szavai milliókkal rezonáltak, és hatalmas sikert hoztak számára. 2019-ben a 'hope for the underrated youth' EP-je a brit hivatalos albumlistán a Top 10-ben debütált, amit 2020-ban követett a brit listavezető album, a weird!, amely azóta arany minősítést kapott.


Az egyszerűen csak YUNGBLUD-ra keresztelt harmadik nagylemeze pedig egy izgalmas új korszakot jelentett a művész számára. A kritikusok által méltatott album hat országban lett #1, és a 2022. szeptember 2-i megjelenése óta jelenleg több mint 423M streamelést ért el.

A sikeres albummegjelenést teltházas aréna turné követte az Egyesült Királyságban, de bejárta Európát, Dél-Amerikát és az Egyesült Államokat is. Magyarországon eddig háromszor járt: fellépett az MTV EMA 2021-es díjkiosztóján, ahol a legjobb alternatív előadónak járó díjat vehette át, valamint 2019-ben és 2023-ban játszott a Szigeten, tavaly már a nagyszínpadon foglalhatta el méltó helyét.

Legutóbbi albuma óta több dalt is megjelentett, a sort a júniusban érkezett Lowlife nyitotta, amely egy új korszakot jelent – vizuálisan, hangzásilag és kreatívan is – a művész számára, aki eddigre már kétségtelenül a Gen-Z hangjává vált és zenéjét arra használja, hogy egyesítse és erőd adjon a mai fiataloknak. A Lowlife is egy ilyen, lázadó és turbófeltöltött himnusz, amelyben a kemény dallamok, súlyos basszusvonalak és a nyers, sebezhetőséget mutató szövegek keverednek.

Ezzel YUNGBLUD visszatért alternatív gyökereihez, amelyet az azóta megjelent újabb dalok is bizonyítanak, mint amilyen a fenti Bring Me The Horizon énekesével közös Happier vagy a Lil Yachty vendégszereplésével a napokban kiadott When We Die (Can We Still Get High?) is.

A teljeskörű jegyértékesítés a Live Nation és a Budapest Park weboldalán már elindult.

Yungblud, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek