Nyugger zenész nem vén zenész: a Muflonok, a Főnök és a Vendégek

2016/11/28  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Úgy tűnik, sikerrel debütált az idén indult nyugdíjas rock- és blues-zenészek fellépéssorozata az óbudai Glob Royal klubban. December első péntekén, majd 17-én, szombaton ismét elfoglalják a színpadot az igényes zene ma is aktív, jeles képviselői, emellett különlegességképpen a határon túli fiatal tehetségek is lehetőséget kapnak a hazai közönség előtti bemutatkozásra.

Nyugger zenész nem vén zenész: a Muflonok, a Főnök és a Vendégek

Felvidéki rock-blues nappal indul december első hétvégéje a Glob Royal klubban. 2-án, pénteken két, fiatalokból álló, tehetséges banda igazolja azt a kétségtelen tényt, hogy az igényes, magyar nyelvű zene nem ismer határokat. A 20 órakor kezdődő rock-blues dzsemborin a dunaszerdahelyi Expired Passport mellett – amely legutóbb önmeghatározásában a „szubjektív hard rockzenét” terjesztő, Zoo című albumával lopta be magát az igényes muzsikát kedvelő közönség szívébe – az ugyancsak felvidéki Historia zenekar is a húrokba csap. Hogy teljes legyen a kép, a házigazda Török Ádám fuvolajátékával színesíti az amúgy is színvonalas előadást.

Érdemes a december 17-i szombat estét is a zenés kikapcsolódásnak szentelni: ezúttal a rock-blues műfaj ma is aktív úttörői foglalják el a Glob Royal színpadát. 20 órától a már megszokott nyugdíjas zenésztalálkozó keretében óriási dzsemmelés veszi kezdetét: az alapokat a Big Mouflon zenekar biztosítja, arra építi veretes hangszerszólóit a legendás Mini együttes frontembere, énekes- fuvolistája Török Ádám, a Piramis sztárgitárosa, Závodi János, valamint a Syrius máig elementáris erővel, energiával billentyűző muzsikusa, Pataki László.


A koncertek ingyenesek!


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek