Okádjon tüzet egy sárkány?

2023/09/18  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Több teltházas Budapest Park, a Sziget nagyszínpados fellépések és egy saját minifesztivál után újabb mérföldkőre készül a Carson Coma. A Fonogram és MTVA EMA-díjas zenekar eddigi legnagyobb koncertjét adja 2024. április 6-án az MVM Dome-ban, amely nemcsak a nézőszám és a hangerő miatt lesz óriási, hanem az eddig soha nem látott vizuális élmény, illetve a szokatlan színpadkép miatt is.

Fotó: Komróczki Dia

Az immár ötéves együttes tagjai, Bóna Zsombor, Fekete Giorgio, Gaál Péter, Héra Barnabás, Jónás Attila és Kun Bálint az első MVM Dome koncertjükön szakítanak a klasszikus felállással: a nézőtér közepén elhelyezve, 360 fokban szórakoztatják majd önmagukat és a nagyérdemű közönséget, úgy, hogy a helycseréknek és a pódium elrendezésének köszönhetően mindeközben senkinek sem fordítanak hátat.

Az elmúlt öt év négy nagylemezének összes kihagyhatatlan slágere mellett régen játszott, de szintén nagy népszerűségnek örvendő szerzemények, kollaborációk is helyet kapnak majd a műsorban, amire egyéb, még soha nem látott és hallott kompozíciókkal, installációkkal készülnek: ez lesz az első olyan koncertjük, ahol kiemelt figyelmet fordítanak a vizuális elemekre.

Legyen tűz!" – veti fel Fekete Giorgio frontember.

„Legyen piró? Milyen piró legyen? Okádjon tüzet egy sárkány?" – filozofál minderre Héra Barnabás, a Carson Coma zenésze a lehetőségek végtelen tárházáról.

„A lényeg, hogy ez lesz az eddigi leghosszabb koncertünk és számos olyan dallal, produkcióval készülünk, amit már régóta hallunk a közönségünktől, de eddig nem volt lehetőségünk mindezt összehozni."

Hogy lesz-e végül görögtűz, konfetti vagy lézershow, arra csak április 6-án kapjuk meg a választ az MVM Dome-ban.

 

Thuróczy Szabolcs jól megfenyegette a Carson Coma zenekar tagjait

Carson Coma, MVM Dome

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek