Omen–Nevergreen közös koncert a Dürer Kertben

2017/01/25  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Szombaton közös bulival indítja a szezont a hazai metal szcéna két nagyágyúja, az Omen és a Nevergreen, mellettük pedig a mosonmagyaróvári Power és a budapesti Invader zenekar vendégeskedik.

Omen–Nevergreen közös koncert a Dürer Kertben

"Ez lesz a 2017-es év első Omen koncertje Budapesten, ahol különlegességként a '97-ben, húsz éve megjelent "Idegen anyag" című albumról eljátszunk egy meglepetés dalt, ami élőben még soha nem került terítekre. Nagyon várjuk már, hogy megoszthassuk a színpadot a Nevergreenes barátainkkal, korábban több fesztiválon összefeutottunk már és amellett, hogy nagyon tetszik az a metalon belüli stílus, amit képviselnek, remek emberek is. Jó hír az Omen rajongóknak: gőzerővel íródnak az új dalok, reméljük, hogy idén ősszel meg is jelenhet a "Huszonöt év" korong folytatása." – nyilatkozta Nagyfi Laci.

 

A  Matlári Miklós által vezetett, vajdasági illetőségű gothic-doom metalos Nevergreen sem tétlenkedik, a tavalyi év őszén megkezdődtek a 2014-es Vendetta lemezt követő, Monarchia címre keresztelt friss anyag felvételei, mely a 2017-es év első felében, a NAIL Records gondozásában jelenik meg.

Változások vannak az Invader háza táján - december óta ismét Nachladal István "Nahi" (Mandara, ex-Wisdom, ex-EGO) énekel, az új lemez már vele készül, melyen a tervek szerint 12 friss szerzemény kap helyet, de a Power zenekar sem unatkozik, amellett, hogy lelkesen járják az országot és egyre nagyobb létszámú közönség előtt játszanak, fáradhatatlanul írják a dalokat a készülő második lemezükhöz.

Program:

Kapunyitás: 18:00
18:30 Invader (40perc)
19:30 Power (40perc)
20:30 Nevergreen (70perc)
22:00 OMEN (90perc)


 

 

Szólj hozzá!


Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a hangszeren játszók száma

Zene füleinknek: 20 év alatt megduplázódott a...

Húsz év alatt közel megduplázódott azoknak a száma Magyarországon, akik legalább alapszinten meg tudnak szólaltatni egy hangszert: a 2006-os 8...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Pendulum, Purple Disco Machine, Dub FX: világsztárok terítik le a strandtörölközőjüket a Balaton partján

A STRAND Fesztivál idén két, azonos méretű és felszereltségű nagyszínpadot épít Zamárdiban. Arról, hogy mit tartogat a nyitónap*, egyelőre még titkolóznak a szervezők, de az már biztos, hogy az egyik nagyszínpadra Timmy Trumpetet és Purple Disco Machine-t, a másikra pedig Majkát igazolták le – de hamarosan a teljes programra...

Isaac Levi vezeti fel Tori Amos budapesti koncertjét

Ahogy arról már beszámoltunk (link a cikk végén), május 3-án az Erkel Színházban lép fel Tori Amos, aki a legújabb albumát hozza el Budapestre (ez a link is a cikk végén). A koncertet Isaac Levi nyitja meg.
Új koncertek