Oszoljatok fel, és tartsatok végre egy koncertet! Satöbbi-lemezbemutató a Trip hajón

2018/04/22  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Május 11-én a Batthyány térnél horgonyzó Trip állóhajón mutatja be második stúdióalbumát a Satöbbi. A jó hangulatú klubkoncertjeiről ismert, 36 éve létező zenekar tavaly év végén jelentette meg Vissza a pénzt! című lemezét.

Oszoljatok fel, és tartsatok végre egy koncertet! Satöbbi-lemezbemutató a Trip hajón

Az első albumot több mint húsz évvel követő második anyag közösségi finanszírozásban, a rajongók által összedobott pénzből készült.

Letöltés a képre kattintva!

A vicces-őrült, könnyed stílusú popzenét játszó Satöbbi 1982-ben alakult, egy évvel később a Ki mit tud?-on tűnt fel a Zsiráf című dallal, két évvel később a Depeche Mode előzenekara volt a régi Volán-pályán. A Láng művelődési házban rendezett klubjukban olyan előzenekaraik voltak, mint a Kispál vagy a Quimby. Később, immáron az Almásy téri klubban a Ladánybene 27-tel és a Wei Wu Wei zenekarral rendeztek közös esteket.1995-ben egy koncertfelvétel jelent meg tőlük kazettán, majd 1996-ban A világ legszebb dalai című stúdióalbum. A koncertezés a 2000-es évektől is megmaradt, de jóval ritkább lett.

A Satöbbiben Giret Fruzsina (ének), Seres Péter (gitár, ének), Pethő Zsolt (ének), Németh Márton (billentyűs hangszerek), Szabó Márton (basszusgitár) és Tóth Miklós "Max" (dob) szerepel.

"Pethő Zsolt a L'art pour l'art társulatba vitte a kreativitását, Fruzsinak mindig volt valami másik zenekara, aztán nekem is lett. Fruzsi végül 2016-ben egy koncerten a beállás után vetette fel, mi lenne, ha közösségi finanszírozásban csinálnánk egy új anyagot. Hirtelen mindenki nagyon lelkes lett" – mondta Seres Péter korábban az MTI-nek.

Az új számok közül a címadó Vissza a pénzt! a zenekar eddigi történetére és a Satöbbi-koncertek rituális közönség-bekiabálásaira utal. Az Eleven istenekhez a napokban forgattak videoklipet, a régi slágereket idézi az Eltűntél megint vagy a Néha azt hiszem. Felkerült a lemezre egy lírai felvétel is, a Csak te nem vagy, amely korábban a L'art pour l'art műsorában már elhangzott más szöveggel.

"A szövegekben ott van az elnyomás, a lopás, az elmúlás is, közben meg jót szórakozunk, mert nem kell belehalni a világba, akkor sem, ha szörnyű tud lenni" – mondta Seres Péter.


 

 

Szólj hozzá!


Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a Budapest Parkban – mi jöhet még?

Telt házas Sean Paul-koncerttel robbant be a nyár a...

A jamaicai világsztár már megadta az alaphangot a Budapest Parkban, ami után hivatalosan is kijelenthető, hogy megérkezett a nyár. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nyári pszichedélia a Várkertben

Június 7-én különleges szabadtéri koncertélmény várja a közönséget a Várkert Bazár Öntőház udvarán: a Keep Floyding monumentális show-val indítja a nyári szezont. A Summer of '26 – Echoes in the Air című est a legendás Pink Floyd örökségét idézi meg, grandiózus hangzással, látványos vizuális világgal és hamisítatlan...

Itt senki nem akarja elhitetni velünk, hogy most írják újra a rocktörténelmet

Június 4. és 7. között ismét a Mátra, pontosabban Sástó lesz az a hely, ahol négy nap alatt nagyjából hét évtized rock- és poptörténete vonul fel egymás után. Az idei Tribute Maratonon 54 zenekar lép színpadra, és a fesztivál egyik legszórakoztatóbb sajátossága továbbra is az, hogy teljesen természetesnek veszi: ugyanazon az...
Új koncertek