Menopauza

Oszoljatok fel! Inkább kihoztak 20 év után egy új lemezt...

2017/11/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

A címben szereplő felszólítás állandó szereplője a Satöbbi együttes koncertjein a dramaturgiának: a zenekar játszik, a közönség – merő szeretetből – pedig ezt üvölti kórusban. Hogy mennyire kell ezt komolyan venni, azt illusztrálja a friss hír, hogy közösségi finanszírozásban – tehát az ordibáló rajongók által összedobott pénzből – elkészítették második stúdióalbumukat.

Fotó: Northern Lights Photo HU

A vicces popdalairól és jó hangulatú klubkoncertjeiről ismert zenekar Vissza a pénzt! című új anyagára több mint húsz évet kellett várni. Egyébként ez a felszólítás is szerepel a közönség "'szövegkönyvében" :)

 "Valahol belül mindannyian tudtuk, hogy kell valami, ami előrelendíti a zenekart. Húsz éven át játszottuk ugyanazokat a számokat a koncerteken, amit a közönség és mi is élveztünk, megvolt ennek a rituáléja, de tavaly felvetődött bennem, miért ne lehetnének új Satöbbi-dalok?" – idézte fel Giret Fruzsina énekesnő – a Koncert.hu visszatérő szerzője – az MTI-nek a Vissza a pénzt! címet kapott anyag megszületésének előtörténetét.

A vicces-őrült, könnyed stílusú popzenét játszó Satöbbi 1982-ben alakult, tehát idén (nem) ünnepelte 35. születésnapját. Az 1983-as Ki mit tud?-on tűntek fel a Zsiráf című dallal, két évvel később a Depeche Mode előzenekara voltak a régi Volán-pályán.

Bár 1986-ban egy teljes stúdiólemeznyi anyagot rögzítettek, az végül nem jelenhetett meg, és úgy alakult, hogy egészen 1995-ig nem lett saját anyaguk. Akkor egy koncert jött ki kazettán, majd egy évvel később megjelent az eddigi egyetlen stúdióalbum, A világ legszebb dalai. A koncertezés a 2000-es évektől is megmaradt, de jóval ritkább lett.

"Énekesünk, Pethő Zsolt a L'art pour l'art társulatba vitte a kreativitását, Fruzsinak mindig volt valami másik zenekara, aztán nekem is lett. Amikor találkoztunk, jól éreztük magunkat együtt, de sokáig senki nem mondta ki közülünk, hogy több kellene. Fruzsi végül 2016-ben egy koncerten a beállás után vetette fel, hogy mi lenne, ha közösségi finanszírozásban csinálnánk egy új anyagot. Hirtelen mindenki nagyon lelkes lett" - mondta Seres Péter (gitár, vokál).

A Satöbbi a neten, a közösségi médiában kampányolt a támogatásért, és bár a megcélzott 3500 eurós összegnek "csak" a mintegy 40 százaléka, 1347 euró (több mint 400 ezer forint) gyűlt össze, ez nem szegte kedvüket, nekiálltak a számok megírásának, miközben a koncertek gázsijából is tettek félre a felvételekre. A stúdióban már csak a keverés hiányzott, amikor beütött a krach: elszállt az anyag, amikor a winchesterről egy másikra akarták átmenteni.

"Több helyre elrohantunk, hogy segítséget kérjünk, de nem kaptunk (azóta sem sikerült elővarázsolni a felvételeket), ezért úgy döntöttünk, újra feljátsszuk és felénekeljük a dalokat. Szerencsére a keveretlen mp3-ak megmaradtak, így volt mihez viszonyulnunk" - fejtette ki Fruzsi.

Végül, oly sok gond után készen van az új Satöbbi-lemez és a közönség, a finanszírozók hamarosan értesítést kapnak arról, mikor kapják meg az új dalokat az általuk választott formátumban (letöltés, CD). "A 21. század nem lesz többé ugyanaz, miután megjelent az új album, legalábbis brit tudósok szerint" - tette hozzá Seres Péter.

Mint mondta, az új számoknál is érződhet a "satöbbis" hangzás, hiszen azért ők is tudják, mi áll jól nekik. A vidám számok közül kiemelkedik az Eleven istenek (benne a refrénnel: "eleven istenek eleve nincsenek"), de a régi slágereket idézi az Eltűntél megint ("Feladni akkor sem szabad, ha felülről látod már magad") vagy a Néha azt hiszem ("Remekül telik el az életünk, valahogy mindig jut egy rém nekünk"). Bekerült egy lírai felvétel is, a Csak te nem vagy: a zene Pethő Zsolté, a szöveget Szászi Móni írta és korábban a L'art pour l'art műsorában már elhangzott Sziámi dal címmel, más szöveggel.

"A legnagyobb félelmünk az volt az új projekttel kapcsolatban, hogy meg tudjuk-e tartani a korábbi humorunkat a szövegeinkben. Jó, hogy Péter továbbra is remekül érzi ezeket a csavarokat. Benne van a véleményünk az aktuális közéleti dolgokról is, csak éppen vidáman, mosolygósan" - jegyezte meg az énekesnő.

Seres Péter pedig hozzátette: mindig az volt a cél, hogy egy jó buli ürügyén tudjanak mondani valami fontosat. "Ha meghallgatod, a szövegekben ott van az elnyomás, a lopás, az elmúlás, közben meg jót szórakozunk, mert nem kell belehalni a világba, akkor sem, ha szörnyű tud lenni".

Az anyag producere Giret Gábor volt. A Satöbbiben Giret Fruzsina, Seres Péter és Pethő Zsolt mellett Németh Márton billentyűs hangszereken, Szabó Márton basszusgitáron játszik, Tóth Miklós Max pedig dobol. Giret Fruzsina korábban az Egyszercsak és a Tirup zenekarban, jelenleg a Slow Time Bandben is énekel, Seres Péter a Valaki Alfonzban játszik.

Fotó: Pandur-Balogh Norbert

A Satöbbi Vissza a pénzt! című lemeze  2018 elején jelent meg, az anyagot május 11-én mutatják be a TRIP Hajón.

Útmutató Satöbbi koncertekhez

Amit kiabálni kell:

Vissza a pénzt!

Oszoljatok fel!

Hülye vagy, Pethő!

Amit tenni kell:

Az "Adj egy cigit..." számnál megdobálni az énekesnőt dohányáruval.

 

Satöbbi, új lemez, Vissza a pénzt!

 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek