Ötvenen castingoltak a Doktor Zsivágó főszerepeiért

2017/07/02  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, színház.org

Bevallom, fogalmam sincs, hogy lehet a Paszternák-könyvből musicalt készíteni, de a sóbiz olyan, mint a sztárséfek a tévében: mindenből össze tudnak rakni valami fogyaszthatót. A végeredményt tekintve legfeljebb senki sem ismeri fel az eredeti összetevőket. De ne ítélkezzünk korán, nem ettünk a feltálalt menüből!

Ötvenen castingoltak a Doktor Zsivágó főszerepeiért

 

Boris Pasternak Zsivágó doktor című regénye az I. világháború és az orosz forradalom káoszában játszódik. Jurij Zsivágó, az idealista orvos őszintén szereti a feleségét, Tonját, de szerelmes lesz az elbűvölő szépségű Larába is, de versenyeznie a nő kegyeiért egy forradalmárral és egy befolyásos arisztokratával is (szerelmi szál!). Pasternak 1957-ben kiadott műve azonban túlmutat egy szerelmi háromszög elmesélésén, az orosz történelem 1903 és 1929 közé eső korszakát és a háborús évek eseményeit dolgozza fel, összetettebb, mélyebb kérdéseket feszegetve. A regény hamarosan több nyugati országban is megjelent, és írójának elismerést, Nobel-díjat hozott. Hazájában viszont árulónak minősítették, és Pasternaknak választania kellett, hogy lemond-e a díjról, vagy száműzik Oroszországból: végül győzött az író-költő hazaszeretete.

Ma lesz látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Győri Nemzeti Színház: a Doktor Zsivágó című új musicalje a Budapesti Nyári Fesztivál keretein belül.

Golden Globe- és Oscar-díjra jelölt, Dr. Zsivágó című filmet (Omar Sharif-fel) több nagysikerű filmadaptáció is követte,  aztán 2006-ban Lucy Simon, Michael Korie, Amy Powers és Michael Weller jóvoltából megszületett a musical is. A világpremiert Kaliforniában tartották, 2011-ben Ausztráliában, 2012-ben Szöulban is bemutatták, majd 2014-ben a produkció eljutott Európába, a Malmöi Operában játszották, svéd nyelven. 2015-ben a Broadway-n is műsorra tűzték. Közép-Európában először a Győri Nemzeti Színház állította színpadra Forgács Péter rendezésében.

A Doktor Zsivágó egyébként megbukott a Broadway-en, mindössze negyvenkilencszer került a közönség elé, aztán szép csendben levették a műsorról. "Az amerikaiaknak semmi közük ehhez a történethez" – magyarázta a jelenséget a magyar rendező.

Forgács Péter azt is elmondta, hogy a két női főszereplő helyére ötvenen jelentkeztek. Ebből majdnem a felét már be sem hívták, mert nem volt elég színpadi tapasztalatuk vagy megfelelő zenei képzettségük, pedig mindehhez a jogtulajdonosok nagyon ragaszkodtak. A meghallgatások végére kiderült, hogy öten tudták elénekelni úgy, ahogy kell, ugyanis komoly szakmai tudás szükségeltetik hozzá.

Elárulta, azt szerette volna, ha  a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot övező fákat műhóval borítják be, hiszen a történet helyszínei természetesen nem nélkülözik az orosz telet, erre azonban nem volt mód, de azért előkerül a hógép...

A szereposztásból:

Jurij Zsivágó: Miller Zoltán / Fejszés Attila
Lara: Tóth Angelika / Kisfaludy Zsófia
Tonja Gromeko: Wégner Judit / Kecskés Tímea
Pása Antipov / Sztrelnyikov: Nagy Balázs
Viktor Komarovszkij: Forgács Péter
Alex Gromeko, Tonja apja: Vincze Gábor Péter

S egy híres dal a filmből, amelynek szinte biztos, hogy mindenki tudja dúdolni a dallamát, és olyan csodálatos zenész komponálta, mint Maurice Jarre.

A teljes interjú itt olvasható.


 

 

Szólj hozzá!


CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban

CSÍK-os fesztivál a Budapest Parkban

A csaknem negyven éve működő Csík Zenekar július 5-én ismét a Budapest Parkban lép fel, ezúttal azonban nem önálló koncerttel érkezik. A Csík...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Jön a Pulp első hivatalos koncertalbuma – ami egyben az első filmzenei lemeze is

A sheffieldi banda megkerülhetetlen szereplője a kilencvenes évek britpop-korszakának. Miközben az Oasis a munkásosztály himnuszait írta, a Blur pedig a brit hétköznapokat figurázta ki, Jarvis Cocker és társai az angol társadalom furcsa, kínos és gyakran kifejezetten kellemetlen pillanataiból építettek dalokat.

Merészet lépett az Edinburgh International Festival

Augusztus 7. és 30. között rendezik meg a skóciai Edinburgh városában a világ egyik legrangosabb művészeti seregszemléjének számító Edinburgh International Festival (EIF) következő kiadását. Idén azonban nem a programja, hanem egy szokatlan szabály miatt került a figyelem középpontjába: a szervezők „Lights Down, Phones Off”...
Új koncertek