Clayderman megérdemelte ezt a sikert, hiszen zongoratanár édesapja attól a perctől fogva támogatta a karriejét, hogy Philippe Pagè néven meglátta a napvilágot. Már fia kiskorában létesített egy családi alapot későbbi taníttatására, de ő maga is kezdetektől foglalkozott vele. Clayderman tizenhat éves korában már megnyerte első díját a Conservatoire of Music-ban, de később mindenki legnagyobb meglepetésére – és megbotránkozására – egy rockzenekart alapított, főleg abból a megfontolásból, hogy legalább egy kevés pénzt keressen. Édesapja ugyanis ekkora már nagyon beteg volt, és nem tudta támogatni a tanulmányait. Különböző bandáknak vállalt hangszerelést, és session zenészként is tagja volt néhány zenekarnak. Ma már úgy gondolja, ez az időszak alapozta meg azt a zenei irányt, amellyel később világhírű lett.
Különleges tehetségének köszönhetően hamarosan olyan francia sztárokkal dolgozott együtt, mint Michel Sardou, Thierry LeLuron és Johnny Halliday. 1976-ban az előbb is említett Ballade Pour Adeline végül egy csapásra világsztárrá tette őt. Azóta mintegy 1200 művet szerzett, és ahogy egy német újságíró megfogalmazta, többet tett a zongora népszerűsítéséért, mint bárki más Beethoven óta. Clayderman létrehozott egy afféle „újromantikus” stílust, amely a pop és a klasszikus zene rajongói közt is osztatlan sikert aratott. Nancy Reagan nem véletlenül nevezte őt „a romantika hercegének”. Clayderman eddig 90 millió albumot adott el világszerte, és 267 arany, valamint 70 platina lemezzel büszkélkedhet.
Annak ellenére, hogy folyamatos turnéi miatt az év nagy részében úton van, nem győzi hangsúlyozni, mennyire fontos számára a családja. Az édesanyja, a felesége, Christine, a lánya Maud és a fia, Peter azok, akikért – a zenén kívül – élni és alkotni akar még nagyon sokáig. A legnagyobb áldozat, amit a zenéért hoz, hogy ennyi időt kell távol töltenie a szeretteitől.
Jövő héten induló játékunkon jegyet nyerhetsz a budapesti koncertre!
Szólj hozzá!