Rómának szeretettel: kulturális dolce vita a Müpában

2023/06/25  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös, 2013-ban elindított tematikus fesztiváljának fókuszában idén az Örök Város, tágabb értelemben az olasz kultúra áll. A szeptember 22-től 27-ig tartó eseménysorozat ezúttal is klasszikus és világzenével, irodalmi esttel és kihagyhatatlan filmekkel várja az érdeklődőket.

Rómának szeretettel

Az eseménysorozatot a salentói muzsika egyik legjelesebb képviselője, a hagyományost az újjal mindig briliánsan ötvöző Antonio Castrignanò koncertje nyitja, így a szívmelengető olasz dallamokra éhes közönség már rögtön az első napon elmerülhet Puglia déli régiójának pompás zenéjében. Ugyancsak fellép a fesztiválon a jazz olasz állócsillaga, a jellegzetes, simogató alt hangjáról ismert Roberta Gambarini, aki az idén jubileumi, 25. évadát ünneplő Budapest Jazz Orchestrával ad műsor,

A fesztivál társszervezője, a Fischer Iván vezényelte Budapesti Fesztiválzenekar az eseménysorozat keretében rendhagyó együttműködésre készül. Az első részben Liszt II. (A-dúr) zongoraversenyét és legismertebb magyar rapszódiáját, míg a másodikban Bartók egyik legkedvesebb művét, A csodálatos mandarint felvonultató hangversenyeken a Duda Éva Társulat működik közre. A szemnek és fülnek egyaránt sokat ígérő koncerteken a cimbalom, a zongora és a kortárs mozgásszínház is fontos szerepet kap, valódi összművészeti élménnyel ajándékozva meg a nézőket.

A záróeseményen is rendkívüli előadókkal találkozhat a közönség; a világ egyik legrégebbi zenei intézménye, a római Santa Cecilia Akadémia 1908 óta létező zenekara, a Cantemus Ifjúsági Vegyeskar és Zsilka Alan orgonaművész közreműködésével megvalósuló koncerten, Liszt és Respighi Róma ihlette művei csendülnek fel. Az est karmestere Fischer Iván.

+ A legendás olasz filmművészet remekei mellett azok a hollywoodi produkciók is felejthetetlen pillanatokat ígérnek, amelyeknek maga a hét dombra épült város a főszereplője: a fesztivál keretében Rómához köthető alkotások sora várja mindazokat, akik vásznon néznék vagy néznék újra (akár sokadszor) kedvenceiket Fellinitől Woody Allenig, Sorrentinótól Wylerig.

 

 

európai hidak, róma, müpa, bfz

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek